Nyolcszázezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a bíróság Torgyán Józsefet mint a Kis Újság főszerkesztőjét, mert hamis tényeket és rágalmakat közölt Balogh Gyuláról, a kisgazdák volt szervező főtitkáráról. Ugyanekkora összeg megfizetésére ítélték a lap kiadóját is. Az ítélet nem jogerős.

Első fokon pert nyert Balogh Gyula országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségének főtitkára hétfőn Torgyán József, az FKGP pártelnöke, miniszterelnök-jelöltje mint a Kis Újság főszerkesztője ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletében megállapította, hogy a Kis Újságot kiadó Kisgazda Jövő Alapítvány és a lap főszerkesztője, Torgyán József megsértette a személyéhez fűződő jogokat, azon belül jó hírnevét, illetve a becsülethez és az emberi méltósághoz fűződő jogait.

A bíróság kinyilvánította: a Kis Újság 2001. június elsején megjelent számában egy állítólagos olvasói levelet közölt, amelyben Balogh Gyula személyével és azzal összefüggésben minden valós alapot nélkülöző hamis tényeket és rágalmakat fogalmazott meg. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az elkövetőket eltiltotta a további jogsértéstől, és őket egyenként 800-800 ezer forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte.