Szabadkereskedelmi egyezmény aláírását sürgetik - Az unió és Kanada között megállapodást várja az EB

2016.07. 7. Jogi Fórum / MTI

A Európai Unió és Kanada között kötendő, régóta húzódó szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) mihamarabbi aláírását sürgette az uniós tagállamok parlamentjei részéről Strasbourgban kiadott nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke - írta közleményében az uniós bizottság.

A tájékoztatás szerint az unió és Kanada már 2014-ben megegyezett a szabadkereskedelmi megállapodás részleteiben, ugyanakkor a globalizáció európai hatásai miatt erősödő elégedetlenség gátolta a végrehajtását, valamint néhány tagállam nem ratifikálta a dokumentumot.
    

"Az unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás a legjobb és a leginkább előremutató kereskedelmi megállapodás, ezért azt kívánom, hogy hatályba lépjen, amint lehetséges" - fogalmazott a bizottsági elnök.
    

A közlemény rámutat: a megállapodás számos vámszabályt módosít, több százmillió eurós megtakarítást hozva évente az uniós cégeknek. Mindez a fogyasztóknak kedvező árcsökkenéssel jár, valamint növeli a kanadai áruválaszték európai megjelenését - írták.
    

A megállapodás új piacokat hoz létre, jobb hozzáférést biztosítva az európai szolgáltatóknak a tengeri, a távközlési, a mérnöki, környezetvédelmi és a számviteli területekhez. Megkönnyíti a szakmai képesítések elismerését, és új lehetőségeket teremt különösen az építész, a számviteli és mérnöki pályán dolgozóknak - tették hozzá.
    

Emellett lehetővé teszi az uniós vállalatok számára, hogy ajánlatot tegyenek valamennyi kanadai - kormányzati, informatikai, út- vagy vasúthálózatot érintő - közbeszerzésen.
    

A megállapodás a vámköltségek csökkentése mellett segíteni fogja az uniós kisvállalatokat is azáltal, hogy az unió és Kanada kölcsönös elismeri az egyes termékekre kiállított tanúsítványokat. Eszerint, ha egy unióbeli cég exportálni kíván Kanadába, a termékre csak egyszer, Európában kell tanúsítványt szereznie, időt és pénzt spórolva ezzel - írta a bizottság.
    

A tájékoztatás szerint az aláírásra Brüsszelben  kerülhet sor az októberben esedékes EU-Kanada csúcstalálkozó keretében, és leghamarabb 2017 elején léphet hatályba.
 

  • kapcsolódó anyagok
EU