Idén ötödik alkalommal futottak a jogászok a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó keretében rendezett Jogi Fórum Kupa versenyen a Városligetben. A női maratonváltó első helyezését a Las Abogadas Diablas, férfi kategóriában az Egri Törvényszék nyerte, míg a legjobb félmaraton-váltó csapat a nőknél Pivarnyikné Angyalai, a férfiaknál pedig a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség lett.

Vidám hangulatban telt az Jogi Fórum Kupa díjkiosztó ünnepsége június 28-án a fővárosi Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben. A jogászok futóversenye immár ötödik alkalommal került megrendezésre a K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó keretében, mely Közép-Európa egyik legrangosabb sport rendezvénye, és amelyen idén kilencezer futó, s több, mint ezerhatszáz váltócsapat vett részt. A jogász kupán 52 jogász csapat ért célba – 28 maratonváltó és 24 félmaratonváltó. Ez mindösszesen 240 jogász futót jelent!

Az V. Jogi Fórum Kupa díjkiosztó ünnepségének kezdő momentumaként egy rövid video összeállítás segítségével felelevenedtek a verseny legszebb pillanatai. A rendezvényt Lakatos István, a Budapest Sportiroda (BSI) társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársának köszöntő beszéde nyitotta meg. Lakatos István hangsúlyozta: a BSI egyik legfontosabb feladata, hogy a társadalom minden rétegéhez elvigye az egészséges életmód üzenetét, ezért közvetlenül olyan szakmai csoportokat is meg kíván szólítani, melyeknek képviselői felelős tevékenységet végeznek, és ezért társadalmi elismetséget is élveznek. Ehhez kapcsolódóan jelentős eredményként értékelte a Jogi Fórum Kupa immár 5 éves sikertörténetét. A jogászok futóversenyének komolyságát és szakmai körökben való elismertségét mutatja az eddigi fővédnökök személye is: 2013-ban az Alkotmánybíróság elnöke, egy évvel később a Legfőbb Ügyész, míg tavaly a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke adta védnökként nevét a verenyhez.

Lakatos István, a Budapest Sportiroda munkatársa és Gyalog Balázs ügyvéd a Magyar Ügyvédi Kamara képviseletében – Díjátadó vidám hangulatban

Ebben az évben a Magyar Ügyvédi Kamara vállalta a védnökséget, melynek képviseletében a díjátadón Gyalog Balázs ügyvéd méltatta a verseny sikerét és a résztvevők eredményeit. Beszédében felhívta a figyelmet a verenynek azon pozitív hatására, hogy az egy munkahelyen, vagy azonos szakmában dolgozó jogászokat közelebb hozza egymáshoz és a munkán kívüli kapcsolattartást erősíti. Elmondta, hogy a Kamara vezetése nagyon szeretné visszaállítani azt a régi állapotot, amiről ma már csak mesélnek, mely szerint hajdanán a jogász klubhelyiségekben valódi klubélet volt, s a szakmabeliek a munkán kívül is összejártak. Az ügyvéd szerint mindehhez erős hídat jelent a sport, így többek között a Jogi Fórum Kupa rendezvény is hozzájárul a szakmán belüli baráti kapcsolatok erősítéséhez. Gyalog Balázs minden futónak gratulált a részvételhez, és kifejezte a Kamara őszinte elismerését a megmérettetés vállalásáért.

Lakatos István hozzátette: megfigyelhető, hogy évről évre nő az olyan sportcsapatok száma, akik nem egy céget vagy intézményt képviselnek, hanem ügyvédi baráti társaságból verődnek össze.

A hatodik helyezettől az első felé haladva hirdették ki az eredményeket és adták át a díjakat, kezdve a félmaraton váltó háromfős csapatainak helyezésével.

A női félmaraton váltót Pivarnyikné dr. Juhász Emőke Ügyvédi Iroda csapata nyerte Pivarnyikné Angyalai csapat néven (Brückler Linda, Takács Szabina dr., Nagy Kitti) 01:55:39 időeredménnyel, míg a második helyen a Dr. Olasz Balázs Ügyvédi Iroda csapata (Semsei Ágnes dr., Horváth Edit dr., Schweighardt Éva dr.), a harmadik helyen pedig a Weil 21 nevű csapat (Wolf Szandra Júlia dr., Kiss Bernadett, Katona Eszter dr.) zárt. Negyedik helyen a Magyar Követeléskezelő Zrt. csapata (Kenessey Endréné Piros, Pötördi Éva, Bódogh Zsuzsa dr.), ötödik helyen a Fővárosi Főügyészség (Hipp Katalin dr., Jenei Andrea dr., Marosi Krisztina dr.), hatodik helyen pedig a Sár és Társai Ügyvédi Iroda (Szilágyi Zita Beáta dr., Varga Eszter Viktória dr., Bial Nikoletta dr.) végzett.

A férfi félmaraton váltót a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség nyerte 01:22:38 időeredménnyel (Rozsnyai Lilla dr., Homonnai János, Kapronyi Ferenc dr.). A második helyezett a Gyorslábú Zenon csapata (Lehota István, Dencső Dávid dr., Sponga Péter dr.), harmadik helyezett a Hammurapi SE csapat (Dr. Darvas Zoltán, Gergely Szabó Mr., Duska Várkony) lett, míg negyedik helyen a K&H Bank Kutyagoló Hármas elnevezésű csapata (Márton Tibor, Józsa Krisztina dr., Kosdi-Kovács Zoltán dr.), ötödik helyen a O-TEAM elnevezéssel az OTP Bank Nyrt. váltója (Horváth Katalin dr., Kádár Orsolya dr., Wieland Zsolt dr.), hatodikként pedig lett a Fővárosi Kormányhivatal csapata (Sponga Péter dr., Franczia Mercédesz dr., Ignéczi Anita) végzett.

Ezt követően került sor a 6 fős maratonváltó csapatok díjazására, melyek között – további tiszta női csapatok híján – három csapatot díjaztak idén.

A Jogi Fórum Kupán idén 52 jogász csapat ért célba – 28 maratonváltó és 24 félmaratonváltó. Ez mindösszesen 240 jogász futót jelent! – A díjazottak

A 6 fős női maratonváltó első helyezettje egy ügyvédi baráti társaság, a Las Abogadas Diablas nevű csapat  (Esősi Krisztina, Barbay Orsolya, Sághy Anita dr., Hahn Fanni dr., Király Enikő dr., Birkás Györgyi dr.) 04:02:18 időeredménnyel. Második helyen végezett BKT Polgári néven a Budapest Környéki Törvényszék csapata (Kiss Mónika, Kristó Ágnes dr., Gáspár Krisztina, Hajdu Emese dr., Berkes Csilla, Mátékovicsné Kiss Éva dr.), harmadik helyen az Egri Leányka csapat (Hoszné Nagy Tímea dr., Czetner Andrea, Rimóczi Ágnes dr., Kardos Dóra dr., Gergely Tímea, Kocsis Barbara).

A 6 fős férfi maratonváltó első helyezettje az Egri Törvényszék Hevesi Vegyes csapata (Fülep Gyula, Fülep Viktória, Hegedűs Ákos dr., Racsné Szántó Melinda, Gál Péter dr., Hegedűs Ákos dr.) lett 03:26:31 időeredménnyel. Második helyen végzett a Győri Hosszúlépés nevű csapat (Széplaki László dr., Ferenczy Tamás dr., Hevesi Zoltán dr., Erdélyi Hajnalka, Ódor Gyula, Dörgönye Norbert), harmadik helyen a Weil férfi vegyes csapat (Nanyista László dr., Tabi Erica, Mattheisen Jonathan, Kovács Dalma dr., Arányi Dániel dr., Siegler Konrád dr.), negyedik helyen a Budapest Környéki Törvényszék BKT Budaörsi JB. nevű csapat (Szente László dr., Soós Eszter dr., Kun Mariann dr., Érsek Emese dr., Kávássy Béni dr., Matuska Mária), ötödik helyen a Fővárosi Törvényszék Eléggé sokszínű csapat (Kővári Tibor dr., Keviczki István, Révy Gabriella dr., Horváth Kristóf dr., Pálosi-Magyari László dr., Hanzó Gabriella dr.), hatodik helyen pedig a Delegal csapat (Kiss Evelin, Baracsi Anita, Kreutzer Ádám, Szauter Ákos, Göndöcz Péter, Illés Kata).

A Jogi Fórum idén először két különdíj átadását kezdeményezte a rendezvényen, a hét kilométert, azaz egy kört leggyorsabban teljesítő női és férfi résztvevő részére. A különdíjakat Horváth Orsolya szerkesztő adta át a leggyorsabb futóknak a Jogi Fórum képviseletében. Női kategóriában dr. Rozsnyai Lilla 26:54 időeredménnyel, férfi kategóriában pedig dr. Kapronyi Ferenc 26:08 időeredménnyel került díjazásra. A Jogi Fórum különdíjat a Jogi Fórum szerkesztősége, valamint a Dr. Kovács Nyelvstúdió ajánlotta fel. A különdíj tartalmazta a “Jogi Angol Kulcsszavak Könnyedén” szókincsfejlesztő online tréninget.

Fotó: Bielik István / Jogi Fórum