A Békés Megyei Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, és jogerősen elmarasztalta Pallag Lászlót, az olajbizottság egykori elnökét. A politikus ugyanis egy sajtótájékoztatón Lezsák Sándort és barátait olaj- és borügyletekkel hozta összefüggésbe.

A Békés Megyei Bíróság keddi jogerős ítélete eltiltja Pallag László volt kisgazda parlamenti képviselőt a további jogsértésektől, kötelezi, hogy saját költségén hívjon össze egy sajtótájékoztatót, s azon ismertesse az ítélet rendelkező részét, valamint 600 ezer forint nem vagyoni kártérítést fizessen meg Lezsák Sándornak. A jogerős ítéletben a korábbihoz hasonlóan a bíróság megállapította, hogy Pallag László valótlan híreszteléseivel, rágalmaival megsértette Lezsák jó hírnévhez való jogát.

Lezsák Sándor már a másfél évvel ezelőtti perindításkor bejelentette, hogy amennyiben a bíróság kártérítésre kötelezi Pallag Lászlót, akkor a kapott pénzt jótékony célokra fordítja. A Magyar Demokrata Fórum képviselője ezt az ígéretét változatlanul fenntartja, de a kampány időszakában az esetleges vádakat kivédendő, a pénz felhasználására vonatkozó konkrét elképzeléseit csak a választások után kívánja ismertetni.