Amerikai emberi jogi szervezetek és aktivisták bejelentették, hogy pert indítanak a louisianai rendőrök ellen amiatt, ahogyan a rendőri erőszak elleni múlt hét végi tüntetéseken bántak velük.

A Polgári Szabadságjogok Amerikai Szövetsége (ACLU) nevű szervezet és több emberi jogi csoport közölte: megindítják a pert a Baton Rouge-ban tartott tüntetés rendjét biztosító rendőrök ellen, mert verbálisan és fizikailag is bántalmaztak békés demonstrálókat.
    

A megmozdulást a louisianai fővárosban, Baton Rouge-ban éppen azért szervezték, hogy tiltakozzanak a múlt kedden elkövetett rendőri erőszak ellen, amelynek során egy rendőr a földre szorított egy férfit, társa pedig agyonlőtte. A két rendőr fehér, az áldozat afroamerikai volt.
    

A jogvédők lépését a megölt 37 éves férfi, Alton Sterling 15 éves fia, Cameron közölte a sajtóval.
    

A július 5-én elkövetett emberölést egy szemtanú a mobiltelefonján rögzítette, felkerült az internetre, és órákon belül, még azon az éjszakán, megkezdődtek a tüntetések.
    

A három napon keresztül egymást érő demonstrációkon a rendőrök mintegy kétszáz protestálót letartóztattak, s intézkedéseik nemegyszer durvák voltak. Az állam kormányzója és Baton Rouge rendőrfőnöke azzal védte a rendvédelmi erők magatartását, hogy a hatóságok közben rendőrök ellen szervezett összeesküvést fedeztek fel. Baton Rouge-ban ezen a héten (kedden) le is tartóztattak három tinédzsert, mert betörtek egy zálogboltba és nyolc fegyvert elvittek.
    

Az emberi jogi szervezetek és aktivisták által szerdán benyújtott kereset a rendőröket teszi felelőssé a helyzet romlásáért. Összesen öt szervezet indít pert, tagjaik vagy aktívak voltak a tüntetéseken, vagy szemlélték a történéseket. A keresetben a többi között azzal vádolják a rendőröket, hogy zavaros és egymásnak ellentmondó utasításokat adtak a tüntetőknek, és amikor azok nem ennek megfelelően cselekedtek, elhurcolták őket. Szerepel a panaszok között az is – amiről a börtönbe szállított tüntetők tettek tanúvallomásokat -, hogy sokkolót használtak a békés demonstrálókkal szemben és paprikaspray-vel fújták le őket.
    

A rendőrség szóvivője egyelőre nem kommentálta a várható pert.
    

A Baton Rouge-i végzetes rendőri erőszak ügyében egyébként nemcsak a louisianai, hanem az amerikai szövetségi hatóságok is vizsgálatot folytatnak.