Külön kabinetet hozott létre a horvát kormány Szerbia uniós csatlakozási folyamatának figyelemmel kísérésére.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a miniszterekből és külügyi szakértőkből álló “bizottság” feladata az lesz, hogy kövesse, mennyiben tartja be Szerbia az uniós csatlakozási tárgyalások 23. és 24. fejezetében leírtakat, és teljesíti-e a fejezetek megnyitásához Horvátország által szabott feltételeket.
    

Zágráb egyebek mellett azt követeli, hogy Belgrád vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Szerbiában olyan feltételezett háborús bűnösöket állítsanak bíróság elé, akik Bosznia-Hercegovinában vagy Horvátországban, az ott élő szerbek rovására követtek el bűntetteket. További két követelés a szerbiai horvát kisebbség jogainak bővítésére, valamint a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes együttműködésre vonatkozik.
    

Az újonnan felállított testületet a horvát külügyminiszter vezeti majd, helyettese pedig az igazságügyi miniszter lesz. A testületnek tagja a védelmi, a belügyi, a veteránügyi, valamint a pénzügyi tárca vezetője, illetve a miniszterelnök és az államfő külügyi tanácsadója, a nemzetbiztonsági iroda képviselője, a Horvátországon kívül élő horvátok képviselője, valamint az államügyész.
    

Brüsszel és Belgrád között hétfőn nyílt meg az uniós csatlakozási tárgyalások emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a belügyekre vonatkozó 24-es fejezete. Miro Kovac horvát külügyminiszter akkor kijelentette, megnyílhatott a két tárgyalási fejezet Szerbiával, ám a csatlakozási tárgyalásokban nem lesz előrelépés mindaddig, amíg a nyugat-balkáni ország nem teljesíti mindazokat a feltételeket, amelyekre a fejezetnyitásokkal kötelezte magát.
    

Horvátország hónapokon át gátolta a 23-as fejezet megnyitását, és a támogatást ugyanazokhoz a feltételekhez kötötte, mint most a fejezetek lezárását.