Az internet technikai ügyeivel foglalkozó szervezet, az ICANN állandó bizottságot hozott létre a háló biztonságának és stabilitásának felügyelésére.

Az ICANN Security Committee elnöki posztjára Dr. Stephen Crockert nevezték ki. Az ICANN elnöke mellett tanácsadóként működő bizottság első feladata egy ún. biztonsági alapokmány megszerkesztése lesz. Crocker részt vett az internet alapjául szolgáló Arpanet protokolljainak kifejlesztésében, és megszervezte az IETF elődjét is. Dolgozott az ARPA programigazgatójaként, a Dél-Kaliforniai Egyetem számítástudományi intézetének professzoraként. Tanulmányait a UCLA-n végezte, ott szerzett tudományos minősítést (Ph.D) is. Alapítója és főtechnológusa volt a CyberCash cégnek, valamint a Longitude távközlési szoftvercégnek, amelyet tavaly novemberben a Vibrant Solutions vásárolt meg.