Alkotmányellenes az egyesült államokbeli Delaware államban érvényben lévő halálbüntetés – mondta ki kedden az állam legfelső bírósága.

A testület többséggel hozta meg a döntést, amelyet 148 oldalas indoklással tett közzé. Az állásfoglalás szerint a jogszabály azért sérti az Egyesült Államok alkotmányát, mert lehetővé teszi a bírónak, hogy az esküdtszék ajánlásától függetlenül halálbüntetést szabjon ki. A bíróság szerint az is alkotmánysértő, hogy a törvény a súlyosbító körülmények mérlegelésénél nem követeli meg az esküdtszék egyhangú döntését.
    

Az államban azt követően vizsgálták felül a joggyakorlatot, hogy a szövetségi legfelső bíróság egy, a halálbüntetés kiszabását hasonló módon érvényben tartó törvényt megsemmisített a déli Florida államban.     

Delaware állam igazságügyi minisztériumi szóvivője közölte: vizsgálják a döntést, amelyet a minisztérium még megfellebbezhet egy szövetségi bíróságnál.     

A döntés értelmében a halálbüntetést felfüggesztik az államban, újbóli bevezetéséről a parlamentnek kell határoznia.     

Delaware egyike annak a 32 szövetségi államnak, ahol érvényben van a halálbüntetés, és Alabama mellett az az állam, ahol a bíró az esküdtszék ajánlását figyelmen kívül hagyva szabhat ki halálbüntetést. Az államban 2012-ben hajtottak végre utoljára halálbüntetést, méreginjekcióval. Tizennégy elítélt van halálsoron, kivégzésüket felfüggesztik.