A népszavazásról szóló törvény alapján a kaposvári képviselő-testületnek el kell rendelnie a helyi népszavazást a gumihulladék-feldolgozó ügyében – foglalt állást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén. Az NVB-hez a kaposvári jegyző fordult, és iránymutatást kért a kérdésben.

Az ügy előzménye, hogy Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere április elsején jelentette be, hogy Kaposváron 2018-ra gumihulladék-feldolgozó üzemet épít a Homatech Recycling Zrt. Pintér Attila, az MSZP kaposvári elnöke helyi népszavazás kiírását kezdeményezte az ügyben, és az ellenzéki pártok a civilek támogatásával össze is gyűjtöttek több mint 18 ezer aláírást. Ez a szám meghaladta a népszavazás kiírásához szükséges mennyiséget. 
    

A beruházó vállalat tulajdonosa ezek után jelezte, a népszavazási kezdeményezés támogatottsága miatt nem kívánják megépíteni az ipari létesítményt Kaposváron, a gumihulladék-feldolgozónak szánt terület értékesítéséről szóló szerződést a felek július 21-én fel is bontották.
    

A jegyző iránymutatás iránti kérelmében arra volt kíváncsi, hogy a képviselő-testület jogosult-e a szerződésbontás mint lényeges változás vizsgálatára, vagyis el kell-e rendelnie ennek ellenére a népszavazást. A jegyző szerint a közpénzekkel felelős gazdálkodás is indokolja, hogy ne tartsák meg a helyi népszavazást. 
    

Patyi András, az NVB elnöke az ülésen jelezte: nem tartja indokoltnak az iránymutatás kiadását. Mint mondta, a képviselő-testület nem választási szerv, márpedig az NVB csak választási szerveknek adhat ki iránymutatást. 
    

Az NVB elnöke arra is hivatkozott, hogy a kérdés nem szabályozatlan, a népszavazásról szóló törvény szerint a képviselő-testületnek – amennyiben összegyűlt a kellő számú aláírás – ki kell írnia a helyi népszavazást. 
    

Ugyanakkor – mint mondta – hasonlóan az országos népszavazáshoz, amennyiben a kérdés hitelesítése és a népszavazás elrendelése között olyan lényeges változás következett be, amely a népszavazást okafogyottá teszi, a bíróság jogosult a megváltozott körülményeket értékelni és dönteni arról, megtartható-e a népszavazás.  
    

Litresits András, az MSZP delegáltja a vitában azt mondta, a képviselő-testületnek mindenképpen el kell rendelnie a népszavazást, és “találni kell egy jólelkű kaposvári állampolgárt”, aki megtámadja a képviselő-testület határozatát, hogy a Kaposvári Törvényszék értékelhesse a megváltozott körülményeket.
    

Az NVB ezek alapján egyhangúlag úgy döntött, nem ad ki iránymutatást a kérdésben.