A Jobbik jövő hétfőn ötpárti egyeztetést, augusztus 18-án pedig rendkívüli parlamenti ülést tartana a külföldön élő magyarok szavazásának könnyítése érdekében.

Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön azt közölte, hogy diszkriminációnak tartja a jelenlegi helyzetet, s mivel minden ellenzéki párt és – egyes nyilatkozatai alapján – a kormány is nyitott technikai módosításokra, konszenzus alakulhat ki a parlamenti frakciók között.
    

A Jobbik bízik benne, hogy a kormánypártok, valamint az MSZP és az LMP is elkötelezett a kérdés végleges rendezését illetően és a Ház elfogadja a szükséges törvénymódosításokat – tette hozzá.