A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) üdvözli, hogy a kormány a munkaadói terhek enyhítésének lehetőségét vizsgálja, és egy munkaerő-megtartását támogató alap létrehozására tesz javaslatot.

Az MNKSZ Varga Mihálynak a Magyar Idők című napilapban megjelent nyilatkozatára reagált, amelyben a nemzetgazdasági miniszter egyebek között arról beszélt, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy részére a járulékcsökkentés nyújthatna megoldást, és a tárca vizsgálja, mikor és milyen mértékben lehetne mérsékelni a járulékokat.
    

Az érdekvédelmi szervezet közleményében kifejti: a kiskereskedelmi tevékenységet folytató mikro-, kis- és középvállalkozások személyi jellegű ráfordításai az üzemelési költség több mint felét is kitehetik. A munkabér jelenlegi járulékai óriási terhet jelentenek a hazai vállalkozásoknak, tovább rontják versenyképességüket a nagyvállalatokkal szemben, ezért a jelenlegi helyzetben célzott segítségre van szükségük.
    

Rámutatnak arra, hogy a versenyszférán belül a nagyvállalatok a munkavállalók mintegy 25 százalékát foglalkoztatják, a fennmaradó 75 százalék a kkv-kban dolgozik, amelyek árbevételük alapján 60, numerikusan több mint 99 százalékot tesznek ki a vállalati szektoron belül. A munkahelyeket tehát elsősorban a kkv-k biztosítják. A szövetség célja, hogy a kormány a kkv-kat is tekintse stratégiai partnerének.
    

Az MNKSZ azt javasolja, a kormány a kereskedelemben a bérek és bérjárulékok kényszerű rendezéséhez az általános járulékcsökkentésen felül hozzon létre egy feltételekhez kötött, a munkaerő megtartásának támogatását szolgáló alapot.
    

Kitérnek arra is, hogy az elmúlt hónapokban béremelések kezdődtek az egyes szektorokban bekövetkezett krónikus munkaerőhiány miatt, ami a kereskedelmi szektort érinti a legnagyobb mértékben. A kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásoknak nincs tartalékuk, amelyből a magasabb béreket és az ahhoz tartozó közterheket kitermeljék, ezért a kormány segítsége nélkül veszélybe kerülhetnek – jelezték.
    

Hozzáteszik, a kényszerű béremelés terven felüli járulékbevétel-többletet eredményez a költségvetésnek, ami fedezetet nyújthat arra, hogy a kormány a hazai, kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokat segítő intézkedéseket hozhasson. Célzott segítség nélkül gyengülhet a kereskedelmi szektorban a kkv-k szerepe, amely nemcsak a vállalkozások szempontjából, hanem nemzetgazdasági összefüggései miatt is aggályos – hangsúlyozza a szervezet.
    

Az MNKSZ érdekelt a munkaadók bérterheit csökkentő közgazdasági modellek kidolgozásában, amely minden szereplő számára elfogadható eredményt hoz – közölte az érdekvédelmi szervezet.