Bérfejlesztés az egészségügyi ágazatban - Konkrét összegek a kormányrendeletben

2016.08.17. Jogi Fórum / MTI

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.

Június 9-én jelentette be az emberi erőforrások minisztere, hogy előző este megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben; ez csaknem 100 ezer ágazati dolgozót érint. 
    

A most megjelent kormányrendelet a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbérének idei - szeptember 1-jétől érvényes, bruttó 107 ezer forintos - emelését rögzíti. 
    

A két hónappal ezelőtt kötött megállapodás azt is kimondja, hogy 2017. november 1-jétől bruttó 100 ezer forinttal nő az alapbér, a rezidensek alapbére pedig jövő novembertől 50 ezer forinttal emelkedik.
    

A kormányrendelet azt is tartalmazza: augusztus 31-ét követően a támogatásban csak azon szakorvosok, szakgyógyszerészek részesíthetők, akik az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti bérkiegészítésben nem részesülnek. 
 

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS