Halálra ítélt tábornokok - A Sólyom-per - Egy híres ügy a magyar jogtörténetből

2016.09. 2. Jogi Fórum / Sereg András

1950-ben a tábornokok perében 66 személyt vettek őrizetbe, majd a legnagyobb titoktartás mellett tartott tárgyaláson 14 egykori ludovikás tisztet halálra ítélt a bíróság. Hét tábornok – köztük Sólyom László vezérkari főnök – elleni halálos ítéletet végre is hajtották. - Egy híres ügy története

Sólyom László 1908. december 17-én született Muraszombaton. A Bocskai István Katonai Középiskolában tanult, majd 1931-ben avatták tüzér hadnaggyá a Ludovika Akadémián. A hadiakadémiát már főhadnagyként kezdte. Egyéves franciaországi tanulmányút után 1939-ben végezte el az akadémiát. Származása miatt két évvel később meg kellett válnia a hadseregtől: századosként nyugállományba helyezését kérte „megromlott egészségi állapota” miatt.

Az Egyesült Izzóban dolgozott, ahol kapcsolatba került a kommunista mozgalommal. 1942-ben felvették a KMP-be, majd pártutasításra belépett az FKgP polgári tagozatába. 1945 januárjában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki, feladata a demokratikus rendőrség megszervezése, a közbiztonság helyreállítása és a háborús bűnösök bíróság elé állítása volt. 1946. május 12-vel visszatért a hadseregbe. Először főcsoportfőnökként szolgált, újraindította a Hadiakadémiát. 1948-tól a Magyar Honvédség vezérkari főnökeként szolgált altábornagyi rangban. Tagja volt a Népgazdasági Tanácsnak, és emellett a Honvéd Tisztképző Akadémián hadtörténetet is oktatott.

Az államvédelem már 1947 tavaszától kitüntetett figyelemmel kísérte a magas beosztásban levő katonatiszteket. 1950 májusában és júniusban a tábornokok pere kapcsán 66 személyt vettek őrizetbe. Az 1950-ben több mint 1200 főt távolítottak el a Magyar Honvédség tiszti állományából.

Az 1950 augusztusában lefolytatott katonai koncepciós perekben 66 katonai, rendőri, illetve polgári személyt vettek őrizetbe és ítéltek el. A per célja egyértelműen az volt, hogy a két világháború között katonai végzettséget szerzett, ludovikás tiszteket eltávolítsák a Magyar Honvédség vezetőségéből, és a helyükre párthű, fiatal katonákat helyezzenek.

Az 1950. augusztus 8-án és 9-én megrendezett titkos koncepciós pernek az iratait korábban – valószínűleg 1962 körül – megsemmisítették. A bírósági eljárást a kezdetektől fogva szigorú titoktartás övezte. Még az 1950. évi bírósági és ügyészségi lajstromban is csupán a per számát tüntették fel, de abban már nem szerepeltek a vádlottak nevei. A titkosítás folytán nem csak a közvélemény, hanem a jogásztársadalom sem ismerhette meg az ügyet.

Az előzményekről kevés dokumentum maradt fenn. Az 1950. augusztus 8-án és 9-én tartott tárgyalásokon, valamint a bírósági procedúrát megelőző nyomozáson történtekre igazából csak az 1954. szeptember 11-i perújítás irataiból lehet következtetni.

A kortársak visszaemlékezéseiből azt lehet tudni, hogy 1950. május 20-án éjszaka, Farkas Mihály parancsára, az ÁVH katonai elhárítási főosztálya letartóztatta Sólyom László altábornagyot, a honvéd vezérkar főnökét, továbbá tíz tábornokot, öt ezredest, egy alezredest és egy őrnagyot. A katonatiszteket állam ellenes szervezkedés miatt vonták felelősségre. A vád: idegen hatalom javára elkövetett kémkedés és hazaárulás.

A per egyik vádlottja, Koszorús Gáborné évtizedekkel később a tárgyalás két momentumát elevenítette fel. Az egyik: a tárgyalás szünetében „fogadást” adtak a vádlottak tiszteletére, ahol az ávósok pincéreket megszégyenítő udvariassággal szendvicseket, feketekávét és italokat szolgáltak fel. A másik emlékképe pedig az volt, hogy a vádlottak kivétel nélkül valamennyi vádpontot elismerték, azaz mindenben bűnösnek mondták magukat. Kérték a bíróságot, az ítélet kiszabásakor vegye figyelembe a teljes megbánásukat, és adjon módot annak bizonyítására, hogy méltóak a népi demokrácia szolgálatára.

A tárgyalásvezető bíró Jávor Iván volt, egyik ülnöke pedig az az Uszta Gyula tábornok, aki a néphadseregben a munkáskádereket képviselte. A másik ülnök, Radványi Imre részt vett a Kiss János altábornagy által vezetett katonai felkelés szervezésében. Az első tizennégy vádlottat halálra, a többieket életfogytiglani fegyházra ítélték az augusztus 9-ei teljes titokban tartott tárgyaláson. Tíz nappal később a tizennégy halálraítélt közül hétnek az ítéletét életfogytiglani fegyházra változtatták. A hét halálra ítélt tábornokot – Sólyom Lászlót, Beleznay Istvánt, Pórffy Györgyöt, Révay Kálmánt, Illy Gusztávot, Merényi Gusztávot és Lörincz Sándort – 1950. augusztus 19-én kivégezték.

1954-ben az ügyet elővették: korántsem törvényességi, hanem inkább politikai szempontok miatt rendeltek el perújítást. A katonai felső bírósági eljárás során újabb bűncselekmények elkövetése is szóba került. Sólyom Lászlóval kapcsolatban például a bíróság szervezkedés bűntettének alapos gyanúját is megvizsgálta, de bizonyíték hiányában a vádat végül elvetette. Ugyancsak felmentették a már négy éve halott altábornagyot a folytatólagosan megvalósított hűtlenség vádja alól. Az indoklás itt is ugyanaz volt: bizonyíték hiányában. A bíróság azonban nemcsak képmutató módon, hanem szakmai szempontból is gyatrán járt el a perújítás során. Olyan bűncselekmények elkövetését is vizsgálta (szolgálati hatalommal visszaélés bűntette), amelyre vonatkozóan nem is volt hatályos törvény a koncepciós per időszakában.

A legfőbb ügyész képviselője az 1990. október 1-jei tárgyaláson az 1954-es perújítási ítélet felemás jellegét elemezve utalt arra, hogy az iratok a perújítást követően a titkos belügyi archívumba kerültek. A közvélemény egyébként erről a tárgyalásról sem kapott tájékoztatást. A hozzátartozóknak is két évet kellett várniuk, hogy megtudják, felmentették-e szeretteiket az igaztalan vádak alól.

Sólyom László 1949-ben - Forrás: multunk-portal.hu

Részletek az 1954. szeptember 17-i perújítási tárgyalás jegyzőkönyvéből:

Péter Gábor: „Nem felel meg a valóságnak, hogy a Sólyom-ügyben utasítást adtam volna az őrizetesek bántalmazására. Tény, hogy az ÁVH-n történtek bántalmazások, de ebben a konkrét ügyben nem. Mint vallottam, néhány más esetben magam is bántalmaztam őrizeteseket, sohasem voltam azonban kegyetlen. És ilyen tevékenységem néhány pofonon túl nem terjedt. Az ilyen bántalmazás mérvére jellemzésül szolgálhat, hogy fizikailag beteg és gyenge ember vagyok.”

Berkesi András: „Feladatom volt, hogy Illyt beismerő vallomásra kényszerítsem. (…) Én a kihallgatások során sem Illyvel, sem mással szemben fizikai kényszert nem alkalmaztam. Mindössze egy ízben fordult elő, hogy az ugyancsak ebben az ügyben őrizetbe vett Aranyi Sándor ezredest két ízben pofon ütöttem. Ezzel kapcsolatban előadom, hogy Aranyi a nála képzetlenebb vizsgálókkal szemben igen fölényesen viselkedett, a vizsgálók idegeit igyekezett fölőrölni. Szemtelen magatartása miatt ezért egy kihallgatás alkalmával, ahol néhány percig én is jelen voltam, nevezettet megütöttem. (…) Illyvel szemben a következő módszereket alkalmaztam, hogy nála beismerő vallomást elérjek: következetesen kihangsúlyoztam előtte szovjetellenes, fasiszta beállítottságát, Pálffyhoz, Rajkhoz és a többi összeesküvőhöz való baráti viszonyát. Tudatosítottam benne, hogy helyzetén csak a beismerő vallomás segít, és számára más kiút nincs. (…) Azt is mondtam Illynek, hogy ha mindent elismer, akkor családjának sem lesz bántódása, sőt arról gondoskodni is fognak. A most hozzám intézett kérdésre elismerem, hogy ezek a módszerek lelki és fizikai kényszert jelentettek. (…) Nem tudom, hogy Illy később milyen vallomást tett, és mi lett a sorsa.”

Az 1954-es perújítási ítélet felmentette a tábornokokat, csakhogy hetük közül hat esetében büntethetőséget megszüntető ok miatt. A legfőbb ügyész törvényességi óvása arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság mondja ki: nem büntethetőséget megszüntető ok (bizonyítékok hiánya), hanem bűncselekmény hiánya miatt kell Sólyom Lászlót és mártírtársait felmenteni.

Az 1990-es tárgyaláson a hozzátartozók nevében szóló Sólyom Ildikó – Sólyom László lánya – elmondta, hogy a tábornokokat csak kivégzésük után hat esztendővel, 1956. október 13-án temették el. Édesanyja három és fél évet ült börtönben, ahonnan súlyos betegen szabadult. 1989 nyarán hunyt el, így már nem érhette meg férje becsületének teljes helyreállítását. Sólyom Ildikó a család körül kialakult légkör érzékeltetésére említette azt az esetet, amikor évekkel azelőtt a párt akkori első titkára, Kádár János nem engedte meg neki, hogy pert indítson a Der Spiegel című lap ellen. "Csak nemzetközi bonyodalmak származnának az ügyből" – érvelt Kádár. A német újságban ugyanis az jelent meg, hogy a magyar honvédelmi miniszter a szerelmének, a korábban kivégzett volt vezérkari főnök lányának hatalmas budai villát épített állami költségen. Sólyom Ildikó, aki nem is ismerte a minisztert, Czinege Lajost, nem fordulhatott bírósághoz, hiszen a pletykából csak annyi volt igaz, hogy Czinege valóban villát épített, csak éppen saját magának.

A Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa Györgyi Kálmán legfőbb ügyész által benyújtott törvényességi óvás alapján 1990. október 1-jén felülvizsgálta az 1950-es és 1954-es ítéleteket. A felülvizsgálat döntése alapján a Legfelsőbb Bíróság Sólyom Lászlót, Beleznay Istvánt, Illy Gusztávot és Merényi Gusztávot a szolgálati hatalommal visszaélés bűntette miatt emelt vád alól, továbbá Pórffy Györgyöt a szolgálati titoksértés bűntette, Illy Gusztávot a háborús és népellenes bűntett, míg Merényi Gusztáv vezérőrnagyot a népellenes bűntett miatti vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. A felmentő ítéletet követően a katonákat a honvédelmi miniszter, illetve a tábornokok esetében a köztársasági elnök rendfokozatukban rehabilitálta.

Sólyom László sírja a Farkasréti Temetőben - Forrás: agt.bme.hu

A köztársasági elnök 2007-ben, 51 évvel az újratemetést követően posztumusz előléptette Sólyom László altábornagyot és Illy Gusztáv altábornagyot vezérezredessé, Beleznay István vezérőrnagyot, Merényi Gusztáv vezérőrnagyot, Pórffy György vezérőrnagyot és Révay Kálmán vezérőrnagyot altábornaggyá, Lőrincz Sándor ezredest dandártábornokká.

  • kapcsolódó anyagok
JOGTÖRTÉNET