Megtiltotta diákjainak, hogy hivatalos alkalmakon kívül “nemzeti viseletben” jelenjenek meg vagy kihangsúlyozzák nemzeti sajátosságaikat a rosztovi Doni Állami Egyetem.

Erről Beszarion Meszhi, a Rosztov-na-Donuban működő felsőoktatási intézmény rektora nyilatkozott kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
    

“Korábban egyes diákok hidzsábot (a fejet és a nyakat takaró kendőt) viseltek. Ma már nálunk nem jelenhetnek meg a nemzeti viseletek” – hangoztatta a rektor, rámutatva, hogy a rosztovi egy világi egyetem, amelyen sok nemzet diákjai, mások mellett külföldiek tanulnak, és amely a civil ruha viselését írja elő.
    

Az egyetemen újonnan bevezetett belső előírások tiltják a nemzeti táncok, így a kaukázusi (dagesztáni-azerbajdzsáni) lezgin tánc hivatalos rendezvényeken kívüli előadását is.
    

A rosztovi egyetem Dél-Oroszország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, amelynek több mint 45 ezer hallgatója és mintegy 10 ezer alkalmazottja van.