Százmillió forintra bírságolta a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt.-t a késedelmes fizetés esetén alkalmazott gyakorlata miatt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – közölte a szervezet.

Emellett a MEKH kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, illetőleg a még fennálló, de meg nem fizetett követeléseket törölje, mivel a hatóság által júniusban indított vizsgálat feltárta, hogy a társaság 31 ezer ügyféltől jogtalanul követelt mintegy 2 milliárd forintot behajtási költségátalány címén – olvasható a közleményben.     

Kolozsi Sándor, a MEKH főosztályvezetője a hivatal pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a felhasználók 1,1 milliárd forintot fizettek be eddig, a határozat értelmében a szolgáltatónak 30 napja van ennek visszafizetésére mindazon ügyfelek részére, akiket 2016. március 24. után szólított fel a költségátalány megfizetésére. A felhasználóknak nem kell panaszt tenniük, automatikusan jogosultak az összegre.     

A Tigáz emellet köteles 15 napon belül honlapján közleményben tájékoztatni a fogyasztókat, hogy a követeléseket visszafizeti és törli a nem teljesített követeléseket – ismertette a főosztályvezető.       

Kolozsi Sándor emlékeztetett, hogy a március 24-től hatályos törvény lehetőséget ad a szolgáltatóknak behajtási költségátalány alkalmazására, de azt nem teszi kötelezővé. Mindezt ugyanakkor csak akkor tehetik meg a szolgáltatók, ha a szankciót üzletszabályzatukba foglalják és azt a MEKH jóváhagyja. A Tigáz nem jelezte sem a hivatalnak, sem felhasználóinak, hogy élni kíván ezzel a lehetőséggel, és nem kezdeményezte üzletszabályzatának megfelelő módosítását sem – tette hozzá.     

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a szolgáltató nem minden esetben biztosította a számlák megfizetésére vonatkozó 8 naptári napot, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a felhasználók időben intézkedhessenek a számlák befizetése érdekében.     

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a határozattal a hivatal nem a késedelmes számlafizetők védelmére kel, hanem azt mondja, hogy a Tigáz nem volt jogosult behajtási költségátalány alkalmazására, az üzletszabályzat ugyanis tartalmaz más szankciókat a késedelmes számlafizetés ellen, a felhasználótól viszont  elvárható a határidőn belüli számlarendezés.
    

A Tigáz még pénteken azonnal bejelentette, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fellebbez  a MEKH határozata ellen, mert álláspontja szerint törvényi előírásoknak megfelelően járt el. Azt is kérvényezi a Tigáz, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettség teljesítését.
    

Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője a sajtóértekezleten elismerte, hogy a bíróság dönthet a visszafizetések végrehajtásának felfüggesztéséről, amíg döntést nem hoz az ügyben.