Hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezet tevékenységének áttekintésére – közölte a jegybank.

A közlemény szerint az MNB egyúttal azonnali hatállyal megtiltotta a szövetkezetnek, hogy jogosulatlanul végezzen bármilyen jegybanki engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet.
    

Az eljárást azzal indokolta a jegybank, hogy a szövetkezet a banki hozamoknál lényegesen magasabb hozamlehetőséget ígérve hozam- és tőkegarantált vagyonkezelési szerződéseket kötött a befektetni kívánó tagokkal. Az eddigi bizonyítékok alapján a szövetkezet több befektetőjének is arra hivatkozással tagadta meg a visszafizetést, hogy kizárólagos pénzügyi szolgáltatójának, a ciprusi székhelyű IronFX Global Ltd.-nek likviditási gondjai vannak. Jelenleg ugyanakkor nem bizonyított, hogy a szövetkezet a befektetőinek pénzét ténylegesen a likviditási gondokkal küzdő ciprusi szolgáltatónál tartotta, ezért a jegybank a piacfelügyeleti eljárásában a szövetkezet és az IronFX Global Ltd. közötti kapcsolatot is vizsgálja.
    

Emellett a piacfelügyeleti eljárás azt kívánja megállapítani, hogy a szövetkezet üzletszerűen végez, vagy végzett-e  az MNB engedélye vagy bejelentés nélkül a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, illetve a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet. 
    

Az Első Magyar Befektetői Szövetkezet nem szerepel a jegybank vonatkozó nyilvántartásaiban, így jegybanki engedélyhez, bejelentéshez kötött tevékenység végzésére nem jogosult.
    

Az MNB felhívta a figyelmet, hogy végzése nem érinti a szövetkezet befektetőkkel szemben fennálló, már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét.