A bíróság csaknem húsz olyan weboldal ideiglenes eltávolítását rendelte el, amelyeken egy holokauszttagadó könyv volt beszerezhető – tájékoztatott a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azért kezdeményezte az oldalak eltávolítását, mert azokon egy svéd szerző magyar fordításban megjelent könyvét lehetett megvásárolni, illetve tartalmát megismerni.
    

A kiadvány egyértelműen tagadja a nemzetiszocialista rendszerek által elkövetett népirtás, illetve emberiség elleni cselekmények tényét – tette hozzá az ügyész.
    

Közölte: a nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt indult nyomozást a hatóság felfüggesztette, mert az elkövető, a könyv magyarországi forgalmazásával foglalkozó cég vezetője külföldön tartózkodik.
    

A könyv azonban beszerezhető, megismerhető volt a most ideiglenesen eltávolított internetes oldalakon – írta Ibolya Tibor.
    

A Budai Központi Kerületi Bíróság a bűncselekmény folytatásának megakadályozása érdekében rendelte a honlapok ideiglenesen hozzáférhetetlenné tételét – olvasható a közleményben.