Közzétette a roamingdíjakra vonatkozó szabályok módosításának tervezetét az Európai Bizottság, amelynek értelmében az uniós állampolgárok 2017 júniusától évente 90 napig a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják az adatkeretüket az Európai Unió területén.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a roamingdíjak fizetése alól legfeljebb egy 30 napos egybefüggő időszakra lehet majd mentesülni, a felhasználóknak ezt követően be kell jelentkezniük az otthoni hálózatról, amennyiben el akarják kerülni a felárakat.
    

Ez a korlátozás nem vonatkozna a határ menti ingázókra, a csak részben külföldön töltött napok ugyanis nem számítanának bele a 90 napos keretbe.
    

A bizottság nyilvános konzultációt folytatott az ügyben, és ennek nyomán arra tett javaslatot, hogy a szolgáltatók a korlátok túllépése után egy perc beszélgetés után legfeljebb 4 centet, egy megabyte adatforgalom után 0,85 centet, SMS-enként pedig 1 centet számolhassanak fel.
    

Szakértők szerint a tervezet célja annak a megakadályozása, hogy az ügyfelek a kedvezőbb tarifák reményében ne a hazájukban működő szolgáltatók egyikénél, hanem egy másik tagállamban kössenek szerződést. Mint a bizottság közleményében írták: a “visszaélésszerű barangolás” negatív hatással lenne a hazai árakra és végső soron a fogyasztók mindegyikére.
    

A tervezetet még a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia.
    

Az országhatárokat átlépő, “barangolásos” mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg eltűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló, tavaly nyáron elfogadott rendelet értelmében.
    

A kompromisszumos rendelet értelmében annyiban nem lesz teljes és feltétlen az eltörlés, hogy az uniós tagországok közötti mobil távközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak megmarad a joguk az úgynevezett “tisztességes felhasználási irányelvek” alkalmazására, amelyek alapján továbbra is díjkötelezettséggel lesz sújtható a “visszaélésszerű barangolás”. A külföldi mobilhasználat akkor nem minősül visszaélésszerűnek, ha “időnkénti utazáshoz” kapcsolódik.