Segítség a jelzáloghiteleseknek - Az MNB ajánlása alapján legalább kétféle megoldást kell nyújtaniuk a bankoknak

2016.09.13. Jogi Fórum / MTI

A jelzáloghiteles ügyfelek fenntartható fizetési képességének helyreállítására a bankoknak kell legalább kétféle megoldást kínálniuk, a jegybank ajánlása nyomán, az ügyfelektől bekért, azok élethelyzetére vonatkozó adatok alapján - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Binder István kiemelte: azokat a deviza vagy forint alapú jelzáloghiteleseket (mintegy 140 ezer érintett) értesítik levélben a bankok erről a lehetőségről, akiknek legalább 30 napot meghaladó késedelme van vagy pedig a bank nemfizetés, illetve késedelmes fizetés miatt már felmondta a hitelszerződésüket. Az ügyfelek adóssága azonban még ott van a banknál vagy a banki körön belül.     

Hozzátette: július végéig a bankok már 30 ezer ügyfelet értesítettek erről a lehetőségről, augusztusban és szeptemberben is folyamatosan tájékoztatják levélben, telefonon vagy személyesen az érintetteket.     

Binder István kifejtette: a jegybank az ajánlás elkészítése előtt fizetési képesség és fizetési hajlandóság szempontjából felmérte az érintett devizaadósok helyzetét.     

A felmérés eredményét tekintetbe véve a bankok például olyan konstrukciókat ajánlhatnak az ügyfeleknek, ami a jelzáloghitel átstrukturálásával vagy a futamidő meghosszabbításával jár - vélte az MNB szóvivője. 

  • kapcsolódó anyagok
MNB