A bukaresti ügyvédi kamara tagja maradhat Victor Ponta volt román kormányfő, amíg bírósági döntés születik arról, hogy jogosan fosztotta-e meg őt doktori címétől a román oktatási miniszter – közölte Ion Dragne, a kamara dékánja.

Ponta kizárását az ügyvédi kamara egy másik tagja, Monica Macovei néppárti EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter – Ponta egyik politikai ellenlábasa – kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a szociáldemokrata politikust tudományos címének köszönhetően vizsga nélkül vették fel a szakmai közösségbe.
    

Ponta doktori címét Mircea Dumitru oktatási miniszter augusztus elsejei rendeletében vonta vissza, miután az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) plágiumnak minősítette a volt kormányfő doktori disszertációját.
    

Ponta hivatalos átiratban jelezte az oktatási minisztériumnak, hogy a bukaresti táblabíróságon indított közigazgatási eljárást a tudományos címét eltörlő rendelet ellen, erre hivatkozva kért és ért el halasztást az ügyvédi kamaránál. A volt miniszterelnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a néppárti EP-képviselő “ezt a tiszteletreméltó szakmai testületet is belerángatta a politikai sárdobálásba”, csakhogy szerepelhessen a média híradásaiban.
    

Ponta számára egyelőre csak presztízskérdés, hogy ne zárják ki az ügyvédi kamarából: egy – Monica Macovei igazságügyi miniszteri mandátuma idején kezdeményezett – összeférhetetlenségi törvény szerint ugyanis törvényhozóként nem vállalhat ügyvédi megbízatást.
    

Közben képviselőházi társai kedden éppen annak a szigorú plágiumtörvénynek a fellazításán ügyködtek, amelynek Ponta doktori címe is áldozatul esett. Ha a plénum is megszavazza a bizottsági szinten javasolt módosításokat, akkor a plágiumgyanúba keveredett doktorok tudományos címükről önként lemondva kerülhetik majd el a nyilvános meghurcolást.
    

Egy másik javaslat szerint a plágiumvádakat nem a CNATDCU, hanem a doktori címet kibocsátó egyetem vizsgálná ki, és nem a mostani, hanem a doktorátus idején hatályos szabályok szerint. A tervezetről várhatóan következő ülésén hoz végleges döntést a bukaresti képviselőház.