Megkezdődött az Állami Számvevőszék szervezésében az EUROSAI által kezdeményezett nemzetközi integritás konferencia 2016. szeptember 14-én, Budapesten. Domokos László, az ÁSZ elnöke nyitó beszédében kiemelte: az ellenőrzött intézmények integritásának folyamatos értékelésén túl a számvevőszékek fontos célkitűzése saját integritásuk fejlesztése, egyfajta mintaadó szervezetté válás. A kétnapos konferenciára 18 számvevőszék és 2 nemzetközi szervezet összesen 36 külföldi résztvevőt delegált.

Az európai számvevőszékeket tömörítő nemzetközi szervezet, az EUROSAI, valamint annak Kapacitás-fejlesztési Munkacsoportja által kezdeményezett kétnapos konferenciát Domokos László, az ÁSZ elnöke nyitotta meg. Beszédében többek között rávilágított arra, hogy a legfőbb ellenőrző szervezetek és az ellenőrzöttek szervezeti integritása több ponton hasonlóságot mutat, így mind a szervezeti integritást fokozó eszközökben – mint a kockázatelemzés -, mind az integritás szervezeti kereteinek kialakításában hasonló kihívások előtt állnak – ismertette az ÁSZ elnöke. Ezt követően a portugál számvevőszék képviseletében Helena Lopes, valamint a holland számvevőszék képviseletében Ina de Haan osztotta meg nyitó gondolatait.

A kétnapos konferencián többek között olyan témák kerülnek napirendre mint a számvevőszékek etikai alapelveinek keretrendszere, az intézményi átláthatóság és a társadalmi hasznosság fokozása, valamint kommunikációs technikák alkalmazása a számvevőszéki munka társadalmi hasznosságának fokozása érdekében. Az interaktív szekciók során szó lesz továbbá a korrupciós kockázatokat feltérképező integritás felmérés eredményeinek ellenőrzésekbe történő átültetési lehetőségéről, valamint a közintézmények etikai kultúrájának számvevőszéki támogatási lehetőségeiről is. A nemzetközi előadók bemutatják továbbá a résztvevőknek az EUROSAI számvevőszéki teljesítménymérési keretrendszerét, és a már integritás alapú önértékelési eszközök használatát, melyek a számvevőszékek integritásának fejlesztésében szolgálnak segítségül.

Az Országgyűlés 2013-ban határozatában támogatta, hogy az Állami Számvevőszék vegyen részt a legfőbb ellenőrző intézmények nemzetközi szakmai szervezete (INTOSAI) Fejlesztési Kezdeményezésének (IDI) tevékenységében, és ahhoz donorként szakmai támogatást nyújtson, kiemelt figyelemmel a magyar külgazdasági stratégiára. Az ÁSZ szakmai kezdeményezése alapján Magyarország Kormánya 2016. február 22-én donori megállapodást kötött az INTOSAI Fejlesztési Kezdeményezésével (IDI) a korrupció elleni harc támogatása érdekében, mellyel Magyarország az IDI korrupcióellenes programjainak jelentős támogatójává lépett elő. Az ÁSZ 2014. óta évente nemzetközi korrupcióellenes integritás szemináriumot is szervez a fejlődő országok számvevőszékei számára. A képzési programot eddig mintegy 40 ország 90 számvevőszéki szakértője végezte el.