Bizalmat szavazott a katalán elnöknek a barcelonai parlament; Carles Puigdemontot a függetlenségi pártok 72 képviselője támogatta a többi párt 63 képviselője ellenében.

A bizalmi szavazást a katalán elnök maga kezdeményezte, miután a törvényhozás júniusban leszavazta a kormány 2016-os költségvetési javaslatát, és nemcsak az ellenzék voksolt ellene, hanem a szövetségesként számon tartott Népi Egység (CUP) nevű baloldali függetlenségi párt is.
    

Az elnök a bizalmi szavazást megelőző vita kezdetén, szerdán azt kérte a CUP politikusaitól, hogy ha nincs hajlandóság bennük a következő, 2017-es költségvetés elfogadására, ne szavazzanak bizalmat neki. “Ne vesztegessük az értékes időt” – jelentette ki.
    

A CUP annak ellenére, hogy a szavazáson támogatta Puigdemontot, a parlamenti vitában nem adott garanciát arra, hogy a jövő évi költségvetést elfogadja. A párt nevében felszólaló Anna Gabriel azt mondta: látatlanban nem tud támogatást ígérni a jövő évi büdzséhez.
    

A katalán elnök előző napi felszólalásában azt is bejelentette, hogy népszavazást tervez Katalónia függetlenné válásáról 2017 szeptemberében, amelyet akkor is megtartanak, ha a spanyol állam nem adja hozzá jóváhagyását, noha a megegyezést “az utolsó pillanatig” keresni fogják.
    

Katalónia 2017 júniusára felkészült lesz arra, hogy elindítsa az elszakadási folyamatot Spanyolországtól, az átmenetet az önálló állam felé. “Békésen és demokratikusan fogjuk megtenni” – hangsúlyozta. 
    

Az elnök tervét élesen bírálta a felszólalók többsége a vita során.
    

“Sem most, sem soha nem lesz felhatalmazása, sem politikai, sem jogi, sem társadalmi, hogy kiszakítsa Katalóniát Spanyolországból és az Európai Unióból” – mondta Inés Arrimadas, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt frakcióvezetője.
    

Miquel Iceta, a katalán szocialista párt (PSC) vezetője úgy fogalmazott: a katalán elnök orosz rulettet játszik, és szerencsétlenség felé vezeti az autonóm közösséget.
    

Senki nem írhat ki illegális népszavazást – hangsúlyozta Xavier García Albiol, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke, aki a bizalmi szavazást bohózatnak minősítette.
    

Lluís Rabell, a baloldali Catalunya Sí Que Es Pot (Katalónia, igen, lehetséges) képviselője üdvözölte ugyan a népszavazási kezdeményezést, de felhívta a figyelmet arra, hogy azt csak az állammal egyeztetve, az EU és a nemzetközi közösség által elismerve lehet megrendezni. Véleménye szerint a referendumról azért sem lehet egyoldalúan dönteni, mert a katalán társadalom egy része nem akarja a különválást Spanyolországtól.