A katalán parlament elnöke ellen büntetőeljárás megindítását kérte a spanyol alkotmánybíróság az ügyészségtől, mivel Carme Forcadell lehetővé tette, hogy a katalán törvényhozás napirendre tűzze és elfogadja a Spanyolországtól való egyoldalú elszakadás lépéseit tartalmazó előterjesztést júliusban – közölte az alkotmánybíróság egyhangú döntését.

Az alkotmánybíróság határozatának indoklása szerint a katalán házelnök engedetlenséget tanúsított a bírói testület korábbi döntésével szemben, amelyben alkotmányellenesnek minősítette és megtiltotta az függetlenségi kezdeményezéseket.
    

Az elszakadási menetrendet júliusban kizárólag az Együtt az igenért (Junts pel sí) és Népi Egység (CUP) nevű függetlenségi pártok szavazták meg, 72 támogató voksuk elég is volt az elfogadáshoz a 135 fős katalán parlamentben.
    

A spanyol sajtó már akkor úgy kommentálta a történteket, hogy a katalán parlament ezzel nyíltan szembeszállt a spanyol alkotmánybírósággal, és a szavazással lényegében átlépett egy törvényességi határt.
    

Az alkotmánybíróság augusztusban felfüggesztette a katalán parlament döntését és 20 napot adott Carme Forcadellnek, hogy magyarázatot adjon magatartására.
    

A katalán parlament elnökének felelősségre vonását egy tavalyi törvénymódosítás teszi lehetővé, amely szerint 3 ezertől 30 ezer euróig terjedő pénzbírság, tisztségükből való felfüggesztés és büntetőjogi eljárás várhat azokra, akik nem tartják be az alkotmánybíróság rendelkezéseit.