Áder János köztársasági elnök, a miniszterelnök előterjesztésére, 2016. november 2-ai hatállyal hatévi időtartamra ismételten a Gazdasági Versenyhivatal elnökévé nevezte ki Juhász Miklóst.

A GVH elnökhelyettesévé november 1-jei hatállyal Bak Lászlót és Tóth Andrást nevezte ki az államfő, szintén hat évre. Tóth Andrást azzal is megbízta, hogy ellássa a versenytanács elnöki teendőit.
    

A hivatal újonnan kinevezett vezetői hétfőn tették le az ünnepélyes esküt a Köztársasági Hivatalban.
    

A GVH élén az elnök áll, munkáját az általános ügyekkel és a Versenytanács elnöki teendőinek ellátásával megbízott elnökhelyettesek segítik.
    

Juhász Miklós 2010 novembere óta tölti be a GVH elnöki tisztét, Tóth András ugyanekkortól elnökhelyettes, illetve a versenytanács elnöke. Bak László Horváth Zoltánt váltja a másik elnökhelyettesi poszton.
    

A GVH tájékoztatása szerint a következő ciklus feladatai között szerepel, hogy a hivatal átlátható és kiszámítható ügyintézéssel támogassa a piaci szereplők jogkövető magatartását. Továbbá az, hogy biztosítsa a távoli – az ügyfelek fizikai jelenléte nélküli – iratbetekintést és megvalósítsa az elektronikus ügyintézést.
    

Mindemellett a hivatal számára továbbra is fontos egyebek mellett a fúziós eljárásrend fejlesztése, valamint a rövidebb határidő alatt történő ügyintézés, amelyek érdekében versenytörvény-módosítási javaslatokat is megfogalmazott. Szintén a GVH feladatai közé tartozik a piaci szereplők eligazodásának segítése a döntések, az elvi jelentőségű megállapítások és a közlemények közzétételével, valamint a kis- és középvállalkozások versenytudatosságának fejlesztése, a versenyjogi megfelelést támogató programok és a célzott kommunikáció kidolgozása – olvasható a közleményben.