Magyar börtönök túlzsúfoltsága - Az EJEB megszünteti az előtte lévő ügyeket

2016.10.26. Jogi Fórum / MTI

Meg fogják szüntetni a magyarországi börtönök túlzsúfoltságával kapcsolatos ügyeket az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), miután olyan törvényt fogadott el az Országgyűlés, amely lehetővé teszi a nemzeti szintű jogorvoslatot - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács főtitkárával Strasbourgban.

A tárcavezető a tárgyalást követően arról tájékoztatott, hogy az elfogadott jogszabály nyomán a fogvatartási körülményeikkel elégedetlen elítéltek már hazai szinten is kaphatnak jogorvoslatot, nem kell a strasbourgi székhelyű bírósághoz fordulniuk.
    

Trócsányi elmondta, hogy a törvény nyomán mintegy hatszáz ügyet szüntetnek meg az emberi jogi bíróságon. "Ennek nagyon fontos költségvetési kihatása van" - tette hozzá.
    

A miniszter az eljárások elhúzódásával kapcsolatban afelől biztosította Thorbjorn Jaglandot, hogy az új büntetőeljárási kódex és a polgári perrendtartásról szóló törvény megszületésével ezt a kérdés is sikerülni fog megoldani.
    

A tárgyaláson szóba került a magyar alkotmánybíróság kérdése is, amelyről szólva Trócsányi hangsúlyozta, hogy a testület "2011 óta töretlen védelmezője a magyar alkotmányosságnak". Hozzátette, "az alkotmányjogi panasz intézménye beváltotta a hozzá fűzött reményeket".
    

A migrációs válsággal kapcsolatban az igazságügyi miniszter leszögezte, hogy "Magyarország olyan megoldásban érdekelt, amelyet az európai politikusok egyhangúlag tudnak elfogadni", és nem technokrata szintű szabályok alapján történik a kérdés rendezése. Mint mondta, az ügy megoldása a politikai színtéren van, és ebben az uniós állam-, illetve kormányfőknek kell a legfőbb szerepet játszaniuk.
    

Jagland a megbeszélés során rákérdezett a Népszabadság kiadásának felfüggesztésére is, és erre reagálva Trócsányi úgy fogalmazott, hogy a napilap tulajdonosa a veszteségek miatt hozta meg a döntését. A tárcavezető mindazonáltal sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, mondván, "nyilván minden lap megszűnése érzékeny dolog, de bízunk abban, hogy ez a kérdéskör rendeződni fog".
    

Trócsányi László délután ünnepi beszédet mondott az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Strasbourgban a diplomáciai testület vezetői előtt. Felszólalásában azon véleményének adott hangot, hogy a magyar szabadságharc nélkül ma nem lehetne Európa egységéről beszélni.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS