Támogatás a súlyosan beteg magzatot megtartó anyáknak - Törvényt fogadott el a lengyel szejm

2016.11. 7. Jogi Fórum / MTI

A lengyel szejm a súlyosan beteg magzatot megtartó anyákat és családjukat segítő törvényt fogadott el, amely utat nyit egy átfogó, hasonló célú kormányprogram megvalósítása előtt, és az előterjesztők szerint alternatív megoldást jelent a közelmúltban a szejmben elvetett, a teljes abortusztilalmat célzó tervezettel szemben.

A kormány által előterjesztett törvényt a 460 fős alsóházban 267-en támogatták, 140-en ellenezték. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) mellett a tervezetre az ellenzéki Kukiz´15 és a Lengyel Parasztpárt többsége is igent mondott. A fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) jelen lévő képviselői közül viszont csak egy szavazott igennel, és a Nowoczesna (Modern) párt is ellenezte a jogszabályt.
    

A szejm október elején elutasította a magzatvédő szervezetek által benyújtott, a teljes abortusztilalmat célzó törvényjavaslatot. A több mint félmillió aláírással támogatott tervezet országos tiltakozásokat váltott ki, és az összes parlamenti frakcióban akadtak képviselők, akik nem támogatták, többek között azért nem, mert büntethetővé tette volna a műtétet végző orvosok mellett a terhességmegszakításon áteső anyákat is.
    

A kormánypárt már október közepén kilátásba helyezte: olyan feltételek biztosítására törekszik, amelyek a súlyosan veszélyeztetett terhességek esetében is arra ösztönzik a szülőket, hogy a gyermek világra hozása mellett döntsenek.
    

A most megszavazott jogszabály egyrészt kiterjeszti a jelenleg is létező, a fogyatékos gyermeket nevelő családoknak járó szociális támogatások és egészségügyi szolgáltatások körét, másrészt megkönnyíti az ezekhez való hozzáférést.
    

Előírja többek között, hogy a - terhesség során megállapított - súlyos, visszafordíthatatlan betegségben szenvedő gyermek világra hozatalát az állam 2017 elejétől egyszeri, 4 ezer zloty (285 ezer forint) mértékű támogatással méltányolja. 
    

A törvény továbbá megkönnyíti a széles körű prenatális vizsgálatokhoz, a pszichológiai támogatáshoz és az úgynevezett baby hospice-okhoz való hozzáférést. Az utóbbiak azoknak nyújtanak segítséget, akik a terhesség ideje alatt, a szüléskor, illetve röviddel a szülés után veszítik el gyermeküket.
    

jogszabály rögzíti, hogy a kormánynak az év végéig egy átfogó programot kell elfogadnia a várandós nők és családjaik segítésére. Elzbieta Rafalska, a család- és szociális politikáért felelős miniszter közlése szerint a program pénzügyi keretét már biztosították a jövő évi költségvetésben.
    

A parlamenti vita során az ellenzéki pártok elégtelennek tartották a törvény által biztosított támogatást. A PO szerint a 4 ezer zloty támogatást nemcsak a veleszületett, hanem a születés után szerzett súlyos betegségben szenvedő gyermeket ápoló családoknak is meg kellene kapniuk.
    

Az előterjesztők viszont hangsúlyozták, hogy a törvény csak az első lépést jelenti egy átfogó, Az életért elnevezésű kormányprogram megvalósításában, annak jogi kereteit jelöli ki.
    

A törvényt még a szenátusnak és a lengyel elnöknek is jóvá kell hagynia.
    

Lengyelországban az 1993 óta érvényben lévő magzatvédő törvény értelmében többek között akkor lehet legálisan elvégezni az abortuszt, ha a magzat visszafordíthatatlan vagy életveszélyes károsodást szenvedett. Hivatalos adatok szerint ennek nyomán évente mintegy ezer abortuszt hajtanak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon, annak ellenére, hogy a Down-kór besorolása a törvényben körülírt betegségek közé Lengyelországban jogi és erkölcsi kétségeket vet fel.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
LENGYELORSZÁG