Névforradalom - Változóban a névviselési szokások és szabályok

2016.11.19. Jogi Fórum / Sereg András

A társadalmi átalakulással együtt változnak a névviselési szokások is. Manapság többen cserélik le a vezetéknevüket, mint az utónevüket. Eltűnnek a tradicionális keresztnevek, miközben a házastársak számtalan névviselési variáció közül választhatnak.

A névjog alkotmányos kereteit másfél évtizeddel ezelőtt tűzte ki az Alkotmánybíróság, amely az 58/2001. (XII. 7.) AB határozatban kimondta: „Minden embernek kell, hogy legyen saját neve és ez a név nem helyettesíthető sem számmal, sem kóddal, sem egyéb szimbólummal. (…) A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és – lényeges tartalmát tekintve – korlátozhatatlan.” Az Ab azt is megállapította, hogy a névhez való jog – mint az ember önazonosságának kifejezésére szolgáló megnevezéshez való jog – abszolút szerkezetű alapjog, vagyis az állam által nem korlátozható.

A családi név választásánál és a névváltoztatásnál, névmódosításnál azonban már egyáltalán nem szükségszerű és aránytalan (és így végső soron emberi méltóságot sértő) az olyan állami szabályozás, amely elutasítja a kérelmező névváltoztatási, névmódosítási kérelmét. „Az állam e korlátozása nyilvánvalóan azt a közérdeket fejezi ki, hogy a tetszőlegesen szabad számú, teljesen a magánszemély uralma alatt álló családi név választása, változtatása és módosítása ne vezethessen el addig, hogy valaki kibújhasson kötelezettségeinek a teljesítése alól (pl. eltűnjön az adósnévjegyzékről), illetőleg bűnügyi nyilvántartásban szereplő személy esetében reálisan számolni kelljen eljárási-azonosítási nehézségekkel” – példálódzott a taláros testület.

Magyarországon hét évtizede tilos a „vitéz” cím és a nemesi előnevek használata. A második világháború után fogadta el az Országgyűlés az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvényt, amely 1. §-ában kimondta: „A magyar nemesi és főnemesi rang (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő) megszűnik. A külföldi államfők által adományozott nemesi és főnemesi rangot jelző címek viselésére adott engedélyek, illetőleg az ilyen engedélyek jellegével bíró törvényi rendelkezések hatályukat vesztik.” Megszüntették az „örökös főispán” címet, továbbá azokat a rangjelző méltóságokat, amelyeket mint kitüntetéseket rendszeresítettek (pl. valóságos belső titkos tanácsos). Megtiltották a „vitéz” cím, valamint a nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek vagy a nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezésnek a használatát is. A törvény értelmében ugyancsak tilos lett olyan címzést használni, amely a megszüntetett rangra vagy rangjelző címre (méltóságra) utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes stb.).

Az 1947. évi IV. törvény alkotmányosságát a 2011-ben elfogadott 988/B/2009. (X. 25.) AB határozat erősítette meg, amely abból indult ki, hogy az államnak – ha a saját név viselésének alkotmányos alapjogát biztosította – akkor azon belül már lehetősége van annak eldöntésére: mit tekint az egyes személyek nevének, továbbá, hogy a név megválasztásának, viselésének, megváltoztatásának szabályait miként határozza meg. A nemesi előnevek és címek azonban nem részei a hivatalos névnek – szögezték le az alkotmánybírák.

Ha a történeti alkotmány felől nézzük a névviselés jogát, akkor az 1894. évi 33. tc. 44 §-ának meghatározása lehet az irányadó: „Senki sem viselhet más családi- és utónevet, mint amelyek születési anyakönyvébe be vannak jegyezve.”

Jobbágyi Gábor professzor szerint minden személyt a saját nevéhez való kizárólagos jog illet meg, ezért másokat annak jogtalan használatából kirekeszthet, és ezért mondjuk a névhez való jogot abszolút jognak.

A Ptk. 4:150. §-a szabályozza a gyermek nevének meghatározását. Alapesetben a gyermek – szüleinek megállapodása szerint – apjának vagy anyjának születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli. A gyermek családi névként szüleinek összekapcsolt családi nevét is viselheti, akkor is, ha a szülők a házasságkötés után családi nevüket nem kapcsolták össze vagy a szülők nem kötöttek házasságot. A családi név legfeljebb kéttagú lehet.

A két tag mellett további megszorításokkal is élt a jogalkotó. 2014. június 30-ig tudniillik az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. úgy rendelkezett, hogy abban a családban, ahol a felmenők kötőjel nélkül használták a kéttagú születési családi nevet, azt kötőjellel kellett anyakönyvezni. Az Alkotmánybíróság a 27/2015. (VII. 21.) AB határozatban a kötelező kötőjelet alaptörvény-ellenesnek minősítette, mondván, a jogalkotó hozta létre ezt a helyzetet, noha nincs olyan alkotmányosan elfogadható cél, amely miatt a korlátozás szükséges lett volna.

Ami a leggyakoribb családnevek statisztikáját (2014) illeti, első a Nagy (239 542), második a Kovács (214 678), harmadik a Tóth (210 424), a Szabó (207 383) és a Horváth (198 598) előtt. Gyakori vezetéknév még a Varga, a Kiss, a Molnár, a Németh és a Farkas is.

A gyermek utóneve kapcsán a Ptk. szűkszavúan csak annyit jegyez meg, hogy azt a szülők határozzák meg. Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 44. § (3) bekezdése alapján anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két utónevet lehet a Magyar Tudományos Akadémia utónévjegyzékéből. Az MTA Nyelvtudomány Intézetének honlapján közzétett jegyzéket havonta frissítik. Így is előfordul, hogy a választott utónév nem szerepel az utónévjegyzékben. Ilyenkor az MTA a központi anyakönyvi szerv megkeresésére harminc napon belül nyilatkozik az utónév anyakönyvezhetőségéről. Ha az MTA nyilatkozata szerint az utónév anyakönyvezhető, azt az utónévjegyzékbe haladéktalanul felveszik.

A 2015-ös adatok szerint a lány újszülöttek leggyakrabban a Hanna (1682), az Anna (1194), a Jázmin (926), a Luca (830) és a Lili (798) utónevet kapják. A névadási divatok változását mutatja, hogy 2000-ben a sor élén a Viktória (1492), a Vivien (1392), az Anna (1108), az Alexandra (1066) és a Fanni (1029) állt. A fiúknál 2015-ben a Bence (1689) vezetett a Máté (1405), a Levente (1241), az Ádám (1137) és a Marcell (1090) előtt. 2000-ben a Dániel (1833) és a Dávid (1793) volt a legnépszerűbb fiú utónév.

A házastársak névviselési variációit a Ptk. 4:27. §-a sorolja fel.

E szerint "a feleség a házasságkötés után, választása szerint viselheti

1) a születési nevét;

2.) a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét;

3) a férje teljes nevét a házasságra utaló toldással;

4.) az előbbihez hozzákapcsolhatja a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét;

5.) a férje családi nevét a házasságra utaló toldással;

6.) az előbbihez hozzákapcsolhatja a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét;

7.) a férje családi nevét, hozzákapcsolva saját utónevét.

A férj a házasságkötés után, választása szerint viselheti

1) a születési nevét;

2.) a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét;

3.) a felesége családi nevét, hozzákapcsolva saját utónevét."

Bónuszképp a férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként kettőjük családi nevét is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét. Annyi megkötés viszont van, hogy az összekapcsolt házassági név családi nevekből képzett része legfeljebb kéttagú lehet. Megegyezés hiányában a felek a házasságkötést megelőzően viselt nevüket viselik tovább. Itt is van kivétel: nem viselheti a feleség az előző férj teljes nevét a házasságra utaló toldással.

A statisztikák tanúsága szerint meglepően sokan szeretnék megváltoztatni a nevüket. A felek többsége a vezetéknevét cserélné le. 2010-ben például nem kevesebb, mint 1769 családi név megváltoztatása iránti kérelmet nyújtottak be a hatóságnál. A kérelmezők jelentős része úgy érzi, hogy a névcserével az élete is megváltozik. Sokan az apa családneve helyett az anyáét kívánják viselni. Elsősorban azért, mert az apa elhagyta a családot, és az anya nevelte fel a gyermekeket. Mások az anya új férjének, illetve élettársának a nevét kérik a kiskorú gyermeknek, vagy éppen a nagykorú gyermek önmagának. További gyakori ok, hogy az eredeti vezetéknévből következtetni lehet a kérelmező nemzeti, etnikai hovatartozására, sokszor pedig a külföldön élő magyar állampolgár a nehezen kiejthető, leírható név helyett egy jobban kiejthető, leírható nevet kér.

Az utónevükkel általában elégedettebbek az emberek. A legtöbb kérelmező a két utónévből csak az egyiket kívánja viselni, vagy ellenkezőleg, egy utónév helyett kettőt, divatosabbat kér.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
ALAPJOGOK