Hiányosságok miatt 19,08 millió forintra bírságolta az Észak-Tolna Megyei Takarékszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – közölte honlapján a jegybank.

Az MNB a takarékszövetkezet tevékenységét vizsgálva több szabálytalanságot talált, egyebek mellett a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére alkalmazott gyakorlatban, valamint a számviteli eljárások, az adatszolgáltatás és a vállalatirányítás terén is hiányosságokat állapított meg. 

A jegybank szerint a bírság megállapítását különösen indokolttá tette a pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében feltárt jogsértések száma, azok jelentősebb kockázati besorolása, illetve a jogsértések ismétlődése.  

Súlyosító körülményként értékelte a jegybank egyes szabályszegések rendszerszintű jellegét, illetve azt, hogy a kockázatkezelési és azonosítási hiányosságok megszüntetésére már korábbi felügyeleti határozat is kötelezte a takarékszövetkezetet. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor az, hogy a takarékszövetkezet a hiányosságok egy részét azonnal kijavította, az eljárás során együttműködött, és a feltárt jogsértéseknek a pénzügyi piac stabilitása szempontjából nem volt negatív hatása – olvasható a közleményben.

Az MNB határozatában arra kötelezte a hitelintézetet, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, és erről – a belső ellenőri jelentés megküldésével – számoljon be a jegybanknak.