Egyre több lakáshiteles választja a több évre fix havi törlesztőrészletet nyújtó hiteleket – derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely 17 bank ajánlata alapján vetette össze az 5 évre fix havi törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleket. A végeredmény szerint akár 5 százalékos hiteldíjmutatóval fel lehet venni egy ilyen hitelt, de közel 8 százalékos is van a piacon. A legolcsóbb és legdrágább hitelek közötti különbség pedig milliós többletet róhat a hitelfelvevőre.

A lakáshitel-felvevők a biztonságot tartják leginkább szem előtt, az újonnan kihelyezett hitelek között ugyanis már többségbe kerültek az 1-20 évre fix havi törlesztőrészletet biztosító konstrukciók. A hivatalos adatok szerint az első félévben 123,4 milliárd forint értékben folyósítottak ezekből, míg az úgynevezett változó kamatozású – azaz csak maximum egy évre fix havi törlesztőrészletű – hitelek összege 93,6 milliárd forintra rúgott. Az ingatlan.com-csoporthoz tartozó, banki ajánlatokat összehasonlító és hitelközvetítéssel foglalkozó BankRáció.hu szerint is a több évre fix havi törlesztőrészletű lakáshitelekre van nagyobb igény, az érdeklődők 65 százaléka inkább ezeket a lakáshiteleket kereste.

A legfrissebb jegybanki adatokból pedig az derül ki, hogy a több évre fix havi törlesztőrészletet biztosító lakáshiteleket magában foglaló – hivatalos nevükön – éven túli kamatrögzítésű lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatója októberben 6,25 százalékos volt. Szemben a szeptemberi 6,36, illetve az egy évvel korábbi 6,57 százalékkal, azaz csökkent a szóban forgó hitelek terhe. Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője az adatokat értékelve azt mondta: “A csökkenés jó hír a lakáshitel-felvevők számára, mert olcsóbbak lettek ezek a hitelek. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a több évre fix havi törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek között jelentős a különbségek vannak”.

Ugyanaz a hitel tetemes különbséggel

A BankRáció.hu épp ezért 17 bank ajánlata alapján összevetette a 20 évre felvett 8 millió forintos – öt évre fix havi törlesztőrészletet garantáló – lakáshiteleket. A végeredmény szerint a legolcsóbbak 3,46 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (thm) igényelhetőek, tehát a piaci átlagnál jóval olcsóbban. A legdrágábbaknál azonban a thm megközelítheti a 8 százalékot. A két hitel közötti különbség miatt a 20 éves futamidő alatt – feltételezve, hogy a kamatok és az egyéb terhek a teljes futamidő alatt nem változnak – a teljes visszafizetendő összeg durván 3 millió forinttal térhet el egymástól.

Gergely Péter szerint tehát hitelfelvétel előtt érdemes alaposan átnézni az ajánlatokat és legalább 10 bank ajánlatát megvizsgálni, mert jelentős megtakarítást eredményezhet a körültekintő választás. A szakember azt is elmondta, hogy a lakáshitelezésben egyre fokozódik a verseny, rendre jelennek meg újabb  és újabb ajánlatok a bankoktól, a legolcsóbb hitel kiválasztásában pedig a naprakész információkkal rendelkező online hitelkalkulátorok üzemeltetői segítséget tudnak nyújtani. A BankRáció.hu előrejelzése szerint a következő időszakban tovább élénkülhet a lakáshitelezés, amit elősegíthet majd az új lakások piacán várható kínálatbővülés. A piacon pedig az újonnan kihelyezett hiteleknél továbbra is túlsúlyban lehetnek a több évre fix havi törlesztésű lakáshitelek.