A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelt jelentőséget tulajdonít a kartellekkel szembeni küzdelemnek, hiszen a kartellek rendkívül káros hatást gyakorolnak az egész gazdaság fejlődésére, súlyos és közvetlen fogyasztói hátrányt, valamint általános hatékonyságcsökkenést okozva.

A kartellek feltárásánál a sikeres fellépés kulcsa gyakran a „hallgatás megtörése”, és így a döntő bizonyítékok feltárása és megszerzése. Információhoz a versenyhatóságok leghatékonyabban maguktól az érintettektől juthatnak – ennek egyik eszköze az engedékenységi politika.

Egy, a GVH megrendelésére készített kutatásból kiderül, hogy a vállalkozások – különösen a kkv-k – nincsenek tisztában sem a kartellezés fogalmával és annak következményeivel, sem azzal, hogy lehetőségük van abból kilépni a következmények jelentős mérséklése mellett.

Ezért is döntött úgy a GVH 2015 decemberében, hogy egy újabb együttműködési eszközzel, a Kartell Chat-tel, valamint a kartellekkel és az engedékenységi politikával kapcsolatos alapvető ismereteket bemutató kartell.gvh.hu honlappal is támogatja a vállalkozások ismereteinek bővítését és segíti a versenyjognak megfelelő üzleti magatartásuk kialakítását.

A Kartell Chat egy újszerű, anonim kapcsolat-felvételi rendszer a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolása céljából. A Kartell Chat zárt, védett rendszere egy egyszerű, anonim regisztrációval biztosítja a titkos megállapodásokról információval rendelkezőknek, hogy

  • speciális tudásukat anonimitásuk megőrzése mellett – negatív következményektől vagy megtorlástól való aggodalmaik eloszlatásával – oszthassák meg a GVH Felderítő Irodájának munkatársaival;
  • ha a vállalkozásuknál nincs vagy nem kielégítően működik az ún. megfelelőségi program, megoszthassanak észlelt információt a GVH-val;
  • feltehessenek a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatos bármilyen kérdést;
  • minden esetben a GVH ugyanazon kollégájához kerüljenek, ha további kérdéseik vetődnek fel.

A GVH a Kartell Chat-ért ún. Honorable Mention díjat kapott a Nemzetközi Versenyhálózat (International Competition Network, ICN) és a Világbank Csoport (World Bank Group, Világbank) által meghirdetett, a versenykultúra-fejlesztési eszközöket felvonultató versenyen.

“Hirdetés”