A munkavállalónak ki kell adni az év vége előtt az összes szabadságát. Ha ez nem történik meg, akkor ez még abban az esetben is jogszabálysértésnek minősülhet, ha a munkavállaló sem akart volna szabadságra menni.

A hatályos jogszabályok szerint csak az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre, ami kortól függően egy-tíz nap lehet. Ez az átviteli lehetőség sem automatikus azonban, mivel a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk róla. Különösen a kisebb cégek esetében tapasztalható az elmaradás a szabadságok időarányos kiadásában, és éppen ez az a vállalati kör, amelyben a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb is megoldani a szabadságolások miatt szükségessé váló helyettesítéseket.

Az év végéhez közeledve ezért minden cégnek időszerű utánanézni, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának felhasználásában. Egyes cégeknél az év végi leállások, másoknál éppen a karácsonyi csúcsidőszak miatt érdemes előre gondolkodni arról, hogy a munkáltató a még megmaradt szabadságok kiadását mikorra időzíti. Ez azért is fontos, mert azt a rendelkezést is be kell tartani, mely szerint a munkáltató tizenöt nappal előre köteles közölni a munkavállalóval azt, hogy szabadságra küldi.

Nem mindegyik munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze hét munkanappal rendelkezhet szabadon – a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját. Ennek értelmében tehát a munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni.

A munkavállalónak is érdeke folyamatosan nyomon követni azt, hogy mennyi szabadsága maradt az adott évben. Év közben a munkáltató általában rugalmasabban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez, az év vége felé sokkal kevésbé tudja figyelembe venni azokat.

A munkavállaló által meghatározható hét munkanapnyi szabadságkeret kivétele során a munkavállaló is köteles az igényét legalább tizenöt nappal korábban jelezni. Ellenkező esetben a munkáltató ennek a keretnek a kiadását is megtagadhatja.

Bár a munkahelyek többségében a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezéssel jelöli ki a szabadságolás időpontját, és ilyenkor a gyakorlatban nem veszik olyan szigorúan a „tizenöt napos szabályt” sem, sok kellemetlenséget kerülhet el az a dolgozó, aki a fenti szabályokkal pontosan tisztában van.

A tárgyévi szabadságok kiadásának szigorú előírása alól is létezik néhány kivétel:

  • A már említett életkor után járó pótszabadságok, amennyiben arról az adott naptári évben a felek írásban megállapodnak, átvihetők a következő évre.
  • Ha a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődik, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.
  • Ha a munkavállaló oldalán merül fel olyan ok, ami lehetetlenné teszi a szabadságot, az ok megszűnését követő hatvan napig kell kiadni. Ilyen ok leggyakrabban a keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni.

A munkajog „sarkallatos szabálya” a szabadság pénzbeli megváltásának tilalma, amelytől sem a felek megegyezése, sem kollektív szerződés nem térhet el. Az egyetlen kivétel, ha a munkavállaló a munkaviszony megszűnéséig az időarányos szabadságot nem kapta meg természetben, ekkor azt pénzben kell megváltani, tehát kifejezetten kötelező a pénzbeli megváltás. A szigorú tilalom célja a szabadság rendeltetésszerű felhasználása. A szabadság ugyanis elsősorban nem vagyoni juttatás a munkavállaló számára, hanem a rendszeres pihenésen keresztül az egészségét, magánéletét hivatott védeni. Ezeket pedig nem pótolhatja önmagában a szabadságra fizetendő juttatás megtérítése.

A Munka Törvénykönyve szerint a szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Egy adott napon ezért vagy szabadságon van a munkavállaló, vagy teljesíti a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségét, az adott napon a kettő nem keveredhet. Így például félnapos szabadság sem vehető ki. A fizetett szabadság kimondottan a hosszabb tartamú pihenést, regenerálódást szolgálja, ezért az eredetileg a valódi kikapcsolódást biztosítani hivatott éves szabadságot nem lehet felaprózni.

A szabadsággal való gazdálkodás során mind a munkavállaló, mind a munkáltató oldaláról felmerülhet az igény, hogy a tárgyévi szabadságot a következő évi szabadság előrehozatalával pótolnák ki. Ha kellő bizalmi viszony van a felek között, és teljesen valószínűnek látszik, hogy a munkaviszony a következő évben is fennáll majd, ez jó megoldásnak tűnhet. A szabadság tárgyévi kiadására vonatkozó kötelezettség viszont azt is magában foglalja, hogy előre sem lehet hozni a szabadságot a tárgyévet követő évről.