Változnak a pénzügyi szolgáltatást közvetítőkre vonatkozó szabályok - Értesíteni kell a díjazás mértékéről a fogyasztókat

2016.12.23. Jogi Fórum / MTI

Január elsejétől változnak a pénzügyi szolgáltatást közvetítők tájékoztatási szabályai, a függő közvetítőknek, a többes kiemelt közvetítőknek és a többes ügynököknek közvetítői díjazásukról is be kell számolniuk a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóknak.

A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelete szerint a független közvetítőknek a pénzügyi szolgáltatás közvetítése előtt tájékoztatniuk kell a fogyasztót egyebek mellett arról, hogy többes kiemelt közvetítőként, többes ügynökként a pénzügyi intézmény megbízásából járnak-e el, és fel kell tüntetniük a pénzügyi intézmény vagy a pénzügyi intézmények nevét, címét, felügyeleti hatóságát. Azt is közölni kell, ha alkuszként, a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó fogyasztó megbízásából járnak el.
    

A jogszabály szerint a pénzügyi intézménytől díjazásban részesülő független közvetítő a fogyasztó kérésére tájékoztatást ad arról, hogy mennyiben tér el egymástól a fogyasztónak kínált hiteleket nyújtó pénzügyi intézmények által fizetendő díjazás mértéke, vagy a pénzügyi szolgáltatási szerződés megkötésének elősegítése során kielégítő mennyiségű, de legalább három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemzi és adja át a fogyasztónak.
    

Ezen kívül tájékoztatni kell a fogyasztót arról is, hogy a közvetítő tevékenysége során okozott kárért a fogyasztó felé ki áll helyt, alkuszként a fogyasztó által fizetendő közvetítői díjról (vagy kiszámításának módjáról), és arról, hogy számít-e fel díjat a fogyasztó számára más - pénzügyi szolgáltatás közvetítésének nem minősülő - szolgáltatása ellenértékeként.
    

A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás nyújtása előtt tájékoztat egyebek mellett arról, hogy függő közvetítőként a megbízó nevében és javára jár el, a megbízó érdekeit képviseli (a pénzügyi intézmény nevének feltüntetésével), valamint közvetítői díjazásának összegéről - áll a rendeletben.

  • kapcsolódó anyagok
FOGYASZTÓVÉDELEM