Erősíteni kell a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) “rendőrségi attitűdjét”, fejleszteni kell a hivatal szemléletformáló szerepét társadalomban, a tudatos vásárlói magatartás kialakulását – mondta a Nébih elnöke.

Oravecz Márton kiemelte: 2016 egyik legnagyobb eredménye, hogy bebizonyosodott, a Nébih-re szükség van, a szervezet 2017-ben továbbra is önálló intézményként működik majd. A Nébih tavaly 380 millió forint bírságot szabott ki – tette hozzá.
    

Ahhoz, hogy a hivatal 2017-ben is hatékonyan tudjon fellépni a feketegazdaság, a hamisítók és a csalók ellen, bővíteni kell a Nébih eszköztárát, és informatikai fejlesztésekre is szükség van – hangsúlyozta.