A lakosság biztonságos internethasználatának támogatása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) és a Magyar Telekom – közölte a távközlési cég.

Az együttműködés keretében a Magyar Telekom 2017. január 10-től tájékoztató e-mailt küld minden olyan mobil vagy vezetékes internet előfizetéssel rendelkező ügyfelének, akinek eszközét internetes támadás érte, és erről az NKI a Telekomot értesítette, feltéve, hogy az ügyfél az e-mail címét megadta a cégnek.
    

Az NKI pedig rendszeresen értesíti a távközlési céget a tudomására jutott biztonsági eseményekben érintett – okozó, vagy fenyegetett – eszközök IP címéről. A Telekom a megküldött technikai adatok alapján – legfeljebb kéthavonta egyszer – e-mailben tájékoztatja az érintett előfizetőket. A távközlési szolgáltató közleményében hangsúlyozta: a folyamat során ügyfelei kilétét az NKI részére nem fedi fel, így az intézet nem értesül arról, hogy melyik ügyfél eszközét érte támadás.
    

Mindemellett egy aloldal is indul a telekom.hu-n, amely gyakorlati tudnivalókkal segíti az ügyfeleket abban, hogy milyen konkrét lépéseket tegyenek saját eszközeik védelme érdekében, illetve miként gondoskodhatnak az azonnali vírusirtásról, valamint a hosszabb távú megfelelő vírusvédelemről.