Az 1906-os tanulmány a sátoraljaújhelyi fogház egykori rabjainak munkáját, a zempléni szőlők filoxéra utáni újratelepítését mutatja be. Részlet az írásból.
„Magyar hazánk közgazdasági életének történetében szomoru korszakot képez az 1880-tól 1896-ig lefolyt 16 év. A közvagyon egyik leghatalmasabb része, a milliók megélhetésének alapfeltételét képezett szőlőterületek kipusztultak. A parányi féreg, melynek létezését a tudományos vizsgálódás csak hosszabb kutatások után volt képes kimutatni, a szó szoros értelmében kiitta poharunkból a bort, sőt akkor sem tévedek ha azt állitom, hogy kiette szánkból a kenyeret. Mert azon vidékek lakossága, hol a fő gazdasági ág a szőlőmüvelés volt, csaknem koldussá lett. Természetszerü anyagi fejlődésében mindenesetre megakadt s a szőlőmüvelő és szőlőbirtokos közönség évtizedekre lett vagyoni tekintetben visszavetve, mert a nagy értékü, szőlővel beültetett területek igen sok helyen teljesen hasznavehetetlenekké válván más gazdasági ág számára: a holdankint 1000-6000 korona értékü területek ára 20-50 koronára csökkent.
Ez óriási esés egy nemzet közvagyonának értékében; amely értékcsökkenés természetszerüleg maga után vonta a gazdasági hanyatlást s igy a szegénységet – más téren is. Borkereskedelmünk, mely a francziaországi után első volt az egész világon, pár év alatt, teljesen tönkrement, mert az előbbi évek terméseiből meglevő készletünk sem találhatott kellő piacot, mivel a quantum csökkenését lelkiismeretlen emberek a műborgyártás s a silány dalmát és olaszborok importja által ellensulyozván: drága boraink is hitelvesztettekké váltak a külföldi piacokon.
De más, – s nemzetgazdaságilag nem kevésbbé fontos – nagy kárt is okozott a szőlők kipusztulása. A folyton növekedő üres, kézimunkát többé nem igénylő területek mintegy temetőivé váltak az emberi munkának s az egyedül szőlőmüvelésre utalt lakosság további keresethiány miatt, hogy az éhenhalást kikerülje, a kivándorlásra lett szoritva. A 80-as évek előtt ismeretlen fogalom volt Zemplén vármegyében s különösen a tokaj-hegyaljai lakosságnál az amerikai kivándorlás. Statisztikai adatok bizonyitják, hogy mig 1880-ban Ausztria, Olaszország és Magyarország területéről az Amerikába kivándorlónak száma az összes bevándorlottaknak csak 6,7%-át tette, addig ez a százalék 1892-ben már 26,4%-ra emelkedett. Ezt a roppant külömbözetet pedig nem más okozta, mint a Magyarországból megindult nagymérvü kivándorlás. Óriási munkaerőt vont el nemzetünktől Amerika, s a munkáskéz hiánya 1896-ban, mikor a szőlők rekontruálása megkezdődött, annyira érezhetővé vált, hogy az akkori kormány segitsége nélkül a parlagtulajdonosok egyáltalán nem lettek volna képesek a legnagyobb erőfeszités mellett s bármily áldozatok árán sem, – aránylag rövid 10 év alatt – a pusztulás nyomait teljesen eltüntetni s a gazverte parlagokból ismét viruló édent alkotva, a nemzeti vagyon értékét sok-sok millióval megnövelni.
Tiz éve most, hogy a tokajhegyaljai szőlők ujjátelepitése ügyében az első lépés történt; tiz év előtt csendült meg az első kapavágás a parlagokban, amely kapavágást nyomon követett egy oly nagyarányu munkálat, mely rövid 10 év alatt teljesen eltüntette a siralmas képet s teremtett a Tokaj-Hegyaljának a világon legelsőrendü bort termő vidékéből ismét paradicsomot.
Nagy horderővel birt Magyarország közgazdasági életében a hegyaljai szőlők rekonstrukciójára forditott tevékenység. Méltó, hogy e kor történetének különösen Sátoraljaujhelyre vonatkozó része megörökittessék, mert mi voltunk a kezdeményezők, innen indult ki a hatalmas akció az egész nagy Hegyaljára. Ennek, az ujhelyi szőlők felujitásának történetét irom meg főbb vonásaiban a tizedik évforduló alkalmából, mert a nemes küzdelemben résztvett s vezérszerepet vitt emberek iránt az utókor is hálával tartozik, azért e kor történetét megörökiteni elsőrendű erkölcsi kötelesség is.”
