Jogsértő összehasonlító reklámok miatt 600 millió forint bírságot szabott ki a Telekomra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); ez a jogsértő reklámokra kiszabott eddigi legnagyobb bírság a GVH gyakorlatában. A Magyar Telekom az MTI megkeresésére közölte, bíróságon támadja meg a határozatot.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a Magyar Telekom Nyrt. 2014 októbere és 2015 júniusa között megjelent reklámjaiban nem tárgyilagosan vetette össze saját és versenytársai 4G mobilinternet-hálózatainak nagyságát.
    

A versenyhivatal álláspontja szerint a “legnagyobb 4G hálózat” szlogenű kampányoknál nem teljesült az ellenőrizhetőség követelménye, a Telekom által hivatkozott lefedettségi térképek ugyanis alkalmatlanok az országos lefedettséggel kapcsolatos állítások pontos ellenőrzésére. Emellett nem tekinthető tárgyilagosnak az a közlés, hogy egy adott pillanatban egy mobilszolgáltató hálózatának országos lefedettsége a legnagyobb, ha egyébként a 4G mobilszolgáltatási sajátosságok alapján megállapítható, hogy egy ilyen állapot nem tartható fenn a gyorsan zajló hálózatfejlesztések miatt.
    

A mobilinternetes szolgáltatások értékesítése tipikusan éves vagy kétéves hűségidővel történik, a Telekom országos hálózati lefedettséget érintő előnye megszűnhet a hűségidőn belül, és ennek az ismeretnek a hiánya torzíthatta a fogyasztó döntését a 4G mobilinternet-szolgáltató választásában – mutatott rá a versenyhivatal.
    

A határozat indokolásában a versenyhivatal kiemelte, hogy a magyarországi mobil telekommunikációs piacon általában, de a mobilinternet-piacon különösen fontos megakadályozni, hogy egy piacvezető vállalkozás a saját hálózatáról szóló, ám a verseny dinamikáját figyelmen kívül hagyó összehasonlító reklámmal sugalljon a fogyasztóknak olyan előnyt, amellyel akár két évre is magához kötheti őket.
    

A GVH közölte: Magyarországon az internet-elterjedtség az OECD országok közül az egyik legalacsonyabb, ugyanakkor a mobiltarifák a legmagasabbak között vannak, emellett a piac kevés szereplős, így az ilyen, objektivitást nélkülöző összehasonlító reklámok különösen hátrányosan befolyásolhatják a versenytársak helyzetét, ezáltal a mobilpiaci verseny 
intenzitását is.
    

Mindez együttesen indokolta a jogsértő reklámokra kiszabott eddigi legnagyobb bírságot a GVH gyakorlatában – emelte ki közleményében a versenyhivatal.
    

A GVH a bírság kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a 4G szolgáltatás újszerű és összetett jellege miatt még jórészt ismeretlen volt a fogyasztók széles körében, a kampányok hosszú ideig tartottak, valamint a jogsértő magatartás hatása elhúzódhatott az egy-két éves hűségidők miatt.
    

Enyhítő körülményként vették figyelembe ugyanakkor, hogy a szolgáltatók közötti különbség ellenőrizhetőségére az egyik szolgáltató esetében a vizsgált időszak teljes egészében, a másik szolgáltatónál pedig részben volt lehetőség a lefedettségi térképek összevetésével.
    

A Magyar Telekom az MTI megkeresésére úgy fogalmazott: álláspontjuk szerint a Magyarország legnagyobb 4G hálózatáról szóló reklámállítás nemcsak valós volt – amint azt a GVH határozata is kimondja -, hanem ellenőrizhető és tárgyilagos is. Ezért bíróságon fogják megtámadni a határozatot – közölték.