Előfordult már Önnel, hogy az interneten bérbe vett autó átvételekor azzal szembesült, hogy a vártnál többet kellett fizetnie? Csak tavaly Európában több, mint kétezer fogyasztó fordult ezzel a problémával az Európai Fogyasztói Központokhoz, amelyek határon átnyúló utazás vagy vásárlás esetén segítséget nyújtanak a fogyasztóknak.

Miután jelentősen növekedett az autókölcsönzéssel kapcsolatban érkezett panaszok száma, az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok együttműködést kezdeményeztek az öt legnagyobb autókölcsönző céggel. Ennek eredménye, hogy öt piacvezető cég, az Avis, az Europcar, az Enterprise, a Hertz és a Sixt változtatott kereskedelmi gyakorlatán, amely így már megfelel az EU fogyasztóvédelmi szabályainak. A Leaseurope uniós szakmai szövetség, amely az egyeztetések megvalósítását az iparág részéről elősegítette, emellett iránymutatásai továbbfejlesztésén is dolgozik a teljes uniós autókölcsönzési üzletágra vonatkozóan. Ennek köszönhetően a fogyasztók az alábbi előnyöket élvezhetik majd:

  • A kölcsönzési díj összegében benne van minden elkerülhetetlen költség
  • A legfontosabb bérleti szolgáltatásokat közérthetően kell ismertetni
  • Egyértelmű tájékoztatás a kiegészítő biztosításokról
  • Átlátható szabályok az üzemanyag-használatra vonatkozóan
  • Átlátható járműellenőrzési eljárás
  • Méltányos kárrendezési eljárások

Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok továbbra is szorosan figyelemmel kísérik az autókölcsönzési piacot. A Bizottság különös figyelmet fog fordítani a többi piaci szereplő – például a közvetítők és a többi autókölcsönző cég – által alkalmazott gyakorlatra. Valamennyi szereplőnek azonos mértékű átláthatóságot kell biztosítania a szolgáltatások és a költségek tekintetében.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható.