Ülést tartott Vallettában az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsa a máltai soros elnökség prioritásairól, elsősorban a migráció problémájáról, amelyet a máltai kormány a szigetország földrajzi fekvése miatt kiemelt kérdésként kezel.

Takács Szabolcs, a  miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára elmondta, a hangsúlyt a tanácskozáson arra fektették, hogy a migrációt az unió határain kívül kell feltartóztatni. Erre pozitív tapasztalat is van, a Törökországgal kötött megállapodás.
    

Észak-Afrika esetében a megoldás bonyolultabb, mert olyan országokkal kell megállapodni, mint Egyiptom és Líbia. Ha azonban sikerül ellenőrzés alá vonni a migrációt, az átfogó megoldás már könnyebb lesz. Magyarország ennek érdekében kész minden erőfeszítést megtenni – mondta az államtitkár.
    

Az értekezlet másik fő témája az uniós belső piac zavartalan működése volt, különösen abból a szempontból, hogy a határellenőrzések ideiglenes visszaállítása akadályozza az áruk és szolgáltatások mozgását.
    

Szó volt az unióból való brit kiválásról is, de ebben a kérdésben még várakozó állásponton voltak a felek, mert Nagy-Britannia még nem indított el a folyamatot. Ez a téma és általában az unió jövője napirenden lesz az EU-tagországok állam- és kormányfőinek február elején, Máltán tartandó informális találkozóján is.
    

Takács Szabolcs az értekezleten hangsúlyozta, hogy nagy változások történtek a nemzetközi  szintéren, új amerikai kormányzat lépett hivatalba, és ezekre a változásokra az Európai Uniónak előre mutató választ kell adnia, hogy visszaszerezze és megőrizze korábbi súlyát a világban. 
    

A találkozón egyperces  néma felállással emlékeztek meg a veronai buszbalesetben elhunyt magyar áldozatokról.