A Jogtudományi Közlöny 1949. januári számában jelent meg az írás, mely olyan tabutémával foglalkozik, ami mindig is végigkísérte a szabadság korlátozását.
“A sexuális élet és a szabadságvesztésbüntetés
Ha elkövetkezik majd – talán külön kódex alkotásával – a börtönügynek régóta és mind erőteljesebben sürgetett újjáalakítása, amely céljában nem a megtorlás, hanem a javítás gondolatát helyezi előtérbe és amely eredményében a reformálást, nem pedig a deformálást valósítja meg. – elkerülhetetlenül szembe kell nézni a szabadságvesztésbüntetésnek egyik épp annyira fontos, mint kényes és olyan vigyázva takargatott problémájával: az elítéltek sexuális életének kérdésével. A probléma egyáltalában nem kizálólagosan magyar vonatkozású és ma még szinte mindenütt a világon megtalálható. Az a tény, hogy a rab sexuális kielégülésének módja abnormis, ennek puszta megállapításával még nem változtat a hátrányos hatásain és indokoltan utalja a börtönügy rendezésére váró kérdései közé.
Az az álláspont ugyanis, amely az elítélt sexualitását a kártyajátékhoz és az alkoholfogyasztáshoz hasonló szenvedélyek közé sorolja és nemi életének perverzitásait a szabadságában megszokott tunya s buja élet nélkülözésének, illetve annak tulajdonítja, hogy animális lénye nem tud a fogság által ráerőszakolt aszkéta életmódhoz alkalmazkodni, – alapjaiban látszik tévesnek. Egyes embereknél, sőt talán bizonyos csoportjaiknál is általában tényleg gyökeret verhet a rendellenes nemi élet és ennek valóban különféle, esetleg még rosszalást érdemlő okai is lehetnek. De a börtön az a hely, ahol az arra ítélt ilyen életmódra személyiségének etikai minőségétől függetlenül kényszerítve van, mert az ellenkező nemű egyént megtalálni teljesen lehetetlen. Ebben a rendkívüli szükséghelyzetben viszont egészen céltalan a büntetőintézetek falára kifüggeszteni a fajtalankodás és önfertőzés tilalmát.”
