Nikolits Istvánt az Orbán Viktor által kirobbantott megfigyelési ügy egyik mellékszála kapcsán marasztalták el.

Megsértette a Defend Kft. jó hírnévhez fűződő jogait Nikolits István szocialista országgyűlési képviselő, amikor az úgynevezett megfigyelési ügy kapcsán 1999. júniusában magán titkosszolgálatnak titulálta a biztonsági céget – derült ki a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletéből. A bíróság, a további jogsértéstől való eltiltás mellett, kötelezte Nikolitsot arra is, hogy elégtételadásként tegye közzé az ítélet rendelkező részét a Magyar Televízió esti híradójában nyolc napon belül.

A Defend azért perelte be azegykori titokminisztert, mert Nikolits a megfigyelési ügyben létrehozott parlamenti vizsgáló bizottság tagjaként televíziós hírműsorokban, illetve az írott sajtóban is azt nyilatkozta, hogy politikai indíttatásból egy magán titkosszolgálat jött létre a Defend megalakulásával, mely már el is kezdett tevékenykedni. Első akciója pedig az volt, amikor Kövér László fideszes politikus megbízásából másfél millió forintért megvásárolt Faragó Lajos magánnyomozótól egy magnófelvételt tartalmazó kazettát, amelynek a megfigyelési ügyben lehetett jelentősége. A megfigyelési ügyben a hatóságok és a parlamenti bizottság azt vizsgálta, figyeltettek-e a Horn kormány idején törvénytelenül és közpénzekből ellenzéki politikusokat.

A Fővárosi Bíróság indoklása szerint magán titkosszolgálat működtetése Magyarországon törvénybe ütköző, aki tehát ezt állítja valótlanul egy cégről, sérti annak jó hírnevét. A Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős másodfokú ítéletével felülbírálta az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság határozatát, mely még a véleményszabadságra hivatkozva elutasította a Defend keresetét.