A kárpótlási jegy tulajdonosok azt tervezik, hogy pert indítanak az állam ellen, ha továbbra sem történik semmi a kérdés rendezésére. Csütörtökön az Igazságügyi Minisztériumban a Kárpótlási Jegytulajdonosok Érdekvédelmi Egyesületének képviselői újabb ígéretet kaptak arra, hogy megoldási javaslataikra ésszerű időn belül válaszol a két tárca.

A tulajdonosok érdekképviselete nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz is, és azt szeretnék elérni, hogy miután a privatizációt befejezetté nyilvánították, záruljon le a kárpótlási jegyek bevonása is, a jegyek értékének megfelelő államadósságot pedig méltányos határidőn belül fizessék ki nekik. Az állam nevében az Igazságügyi Minisztérium képviselője kijelentette, elismeri az állam morális felelősségét a kárpótlás ügyében és ésszerű időn belül választ ad a kárpótoltak javaslataira. Noha sem a Pénzügyminisztérium, sem a Magyar Nemzeti Bank nem közölt adatot arról, hogy mekkora kárpótlási jegy állomány van a piacon, ennek nagysága – szakértői becslések szerint – akár 5-10 milliárd forint között lehet. A papírok árfolyama csütörtök délután 669 forint volt.