Jogerősen is reklámzászlónak minősítette ítéletében a partium zászlaját a Bihar megyei törvényszék. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján hozták nyilvánosságra.

A zászló ügyében Tőkés László európai parlamenti képviselő pereskedett a nagyváradi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrséggel. A rendőrség a reklámtörvény megsértése miatt állított ki szabálysértési jegyzőkönyvet, és szólította fel Tőkés Lászlót a képviselői irodája erkélyére 2015 decemberében kitűzött zászló eltávolítására. Ennek a jegyzőkönyvnek a semmissé nyilvánítását kérte keresetében a politikus, de a bíróság mind alapfokon, mind másodfokon megalapozatlannak tartotta, és elutasította a kérését. 
    

Amint Tőkés László ügyvédje, Kincses Előd egy január közepén tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elsőfokú ítéletben a bíróság szó szerint ismételte meg a székely zászlót reklámzászlóvá minősítő ítéletét. A bíró még azt a fáradságot sem vette, hogy az ítélet szövegében “partiumi zászlóra” változtassa a korábbi ítéletben használt “székely zászló” kifejezést. Így a per ugyan a partiumi zászlóról szólt, az ítélet a székely zászlóra vonatkozott. A fellebbezésben többek között ezt a bírói gondatlanságot is kifogásolták. 
    

Tőkés László parlamenti irodája hétfőn közleményben tudatta, hogy – a székely zászló ügyéhez hasonlóan – ezzel is az Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni. Korábban Kincses Előd ügyvéd elmondta, a strasbourgi bírói testület befogadta a székely zászló ügyében korábban benyújtott keresetet.
    

A Partiumi Autonómiatanács (PAT) 2015 májusában fogadta el a Parium régió jelképeit. Mind a címer, mind a zászló fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz. A jelképek megalkotására egy évvel korábban írtak ki pályázatot az erdélyi országgyűlés 1659-ben elfogadott határozata alapján, amely “Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része” jelképeként a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg.