Az uniós jog végrehajtását szolgáló eljárásrend módosítását kezdeményezte az Európai Bizottság, a javaslat célja az átláthatóság és az elszámoltathatóság növelése.

A négy célzott módosításból álló csomag fokozza a tagállamok álláspontjainak átláthatóságát, erőteljesebb politikai iránymutatást tesz lehetővé, és magasabb fokú elszámoltathatóságot biztosít a döntéshozatali eljárásban – közölte a brüsszeli testület.
    

A tervezet értelmében megváltoztatnák a szavazási szabályokat az úgynevezett komitológiai eljárás utolsó szakaszában, hogy csak az adott jogi aktusnak helyt adó vagy elutasító szavazatokat vegyék figyelembe a tagállamok képviselőiből álló testületekben, amelyeknek az Európai Bizottság benyújtja a végrehajtási intézkedések tervezetét. Ennek következtében várhatóan csökkenne a tartózkodások, illetve az olyan helyzetek száma, amikor a bizottság kénytelen a tagállamoktól kapott egyértelmű iránymutatás nélkül dönteni. 
    

Lehetővé tennék a tagállami miniszterek bevonását a komitológiai eljárásba, hogy az érzékeny határozatokat a megfelelő politikai szinten lehessen megvitatni.
    

A bizottság emellett nyilvánosságra hozná a tagállami képviselők szavazatait, ami az átláthatóság növelését hivatott szolgálni.
    

A javaslat arra is kitér, hogy amennyiben a rendes eljárás során nem sikerül döntésre jutni, a bizottság a tagállamok kormányait tömörítő tanács elé utalhatná a kérdést véleményezés céljából.
    

Mint a bizottság közleményében írták, a komitológiai rendszer az esetek többségében jól működik, ugyanakkor az elmúlt években egyes nagy jelentőségű és érzékeny esetekben a tagállamok nem tudták megszerezni a szükséges többséget bizonyos jogiaktus-tervezetek támogatásához vagy elvetéséhez. Ilyenkor a bizottság arra kényszerül, hogy a tagállamok egyértelmű politikai támogatása nélkül hozzon döntést.
    

A komitológiai rendelet módosítására vonatkozó javaslatot az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.