Az Országgyűlés négynapos üléssel ma kezdi meg tavaszi ülésszakát. A parlament négy, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről is megemlékezik, köztük Torgyán József (FKGP) egykori földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Katona Kálmán korábbi közlekedésügyi miniszterről.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlament 13 órakor kezdi munkáját. A két volt tárcavezető mellett megemlékeznek a szintén a közelmúltban elhunyt Kocsenda Antalról (FKGP) és Erkel Tiborról (MIÉP). 
    

Az első ülésnap elején fogadhatják el a tavaszi ülésszak munkarendjét, ezt követően a megszokott interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő kormánypárti előterjesztés vitáját folytatják le.
    

A képviselők kedden belefognak az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló, a belügyminiszter által beterjesztett törvénycsomag tárgyalásába, továbbá újra szavazhatnak egy az Alkotmánybíróság által több ponton alaptörvény-ellenesnek minősített előterjesztésről.
    

Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják a képviselők.
    

Az Országgyűlés első idei ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.