Kisebb összegű bírsággal sújtott, illetve figyelmeztetett helyi médiumokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – a testület legutóbbi ülésén hozott döntésekről tájékoztatták közleményben.

A Rádió Szentendre egyik novemberi adáshetében kevesebb helyi mindennapi és közéleti, közszolgálati és napi hírt, illetve a helyi lakótelepi közösség célcsoportjának szóló műsorszámot tett közzé, mint amit a szerződésében vállalt, illetve amit a médiatörvény a közszolgálati műsorszámokra meghatároz, ezért 20 ezer forintos bírságot kapott. 
    

A debreceni FM90 Campus Rádiót – visszaeső jogsértőként – 80 ezer forintos bírsággal sújtotta a médiatanács, mert a hatósági vizsgálat alá vont, novemberi adáshetében kevesebb szöveges, magyar zenei és közszolgálati, helyi közéleti és mindennapi hírekkel foglalkozó műsort, ugyanakkor több ismétlést adott közre a szerződésében vállaltakhoz, illetve a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó törvényi előírásokhoz képest.
    

A szegvári Kurca Tv egyik decemberi adáshetének hatósági ellenőrzése nyomán kiderült, hogy egy alkalommal burkolt kereskedelmi közleményt tett közzé egy hírközlési szolgáltató direkt népszerűsítésével egy stúdióbeszélgetésben, ezért a testület a kisközösségi televíziót határozatban figyelmeztette, és felhívta a figyelmét, hogy tartózkodjon a jövőbeni jogsértésektől – írják. 
    

Közölték azt is: a testület a Szombathely 88,4 MHz helyi frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásban az alaki vizsgálat eredményeképpen pályázati nyilvántartásba vette a Mária Rádió Frekvencia Kft. pályázót, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség pályázatát ugyanakkor alaki érvénytelenség miatt elutasította, a Győr 103,1 MHz helyi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásban a Lajta Rádió Kft.-től felvilágosítást kér a benyújtott ajánlat műsortervéről. 
    

Kitértek arra is: a médiatanács hatósági ellenőrzésében nem tárt fel jogszabálysértést abban az ügyben, amelyet egy magánszemély bejelentése alapján indított, aki a Népszava tavaly augusztus 25-én megjelent lapszámának egyik cikkét sérelmezte. Mint írják, a médiatanács megállapítása szerint a Magyar Lapkiadók Egyesülete első- és másodfokon eljárt szakértői bizottságai a médiatartalmat egészében vizsgálva, műfaját, jellegét, szemléletmódját és feltételezett célját figyelembe véve, az összes körülmény gondos mérlegelésével hozták meg döntésüket, amikor a “Fűnyírót és laminált padlót lop a magyar” című cikket nem tartották gyűlöletkeltésre és kirekesztésre alkalmasnak.