Mielőbbi vizsgálatot sürgetett az Európai Parlament liberális frakciója (ALDE) a magyar törvénymódosítás miatt, amely valamennyi menedékkérő, köztük gyerekek kötelező fogva tartásáról rendelkezik az esetükben lefolytatott menekültügyi eljárás idejére.

A képviselőcsoport felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, összhangban van-e a kérdéses módosítás az uniós joggal, valamint kezdeményezte, hogy vitassák meg a helyzetet az EU állam- és kormányfőinek közelgő csúcstalálkozóján.
    

Sophie in’t Veld, a parlamenti frakció alelnöke szerint “nyilvánvalóan sérti az uniós és a nemzetközi jogot, hogy pusztán azért őrizetbe veszik a menedékkérőket, mert menedékkérők”, ráadásul szerinte ennek nincs is semmi értelme, csak “további traumához és kétségbeeséshez vezet”.
    

“A magyar kormány évek óta gyűlöletet szít a menedékkérők ellen, (…) úgy tűnik azzal indokolják ezt a módosítást, hogy összekötik a migrációt a terrorizmussal, és ez elfogadhatatlan” – közölte a holland képviselő, aki szerint Brüsszelnek kötelessége cselekedni, miután korábban szemet hunyt a magyarországi jogsértések felett.
    

Párttársa, Nathalie Griesbeck úgy vélekedett, számos jogi aggályt felvet a törvénymódosítás, az őrizetbe vétel embertelen körülményei ugyanis “szörnyű hatással” lehetnek a gyerekek testi és lelki fejlődésére. 
    

A módosítást később az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (S&D) is elítélte, “embertelennek, szégyenletesnek és jogsértőnek” minősítve azt.
    

A szociáldemokrata Tanja Fajon azon véleményének adott hangot, hogy a szabály ellentétben áll az unió alapértékeivel, ezért nem szabad azt eltűrnie az EU-nak.
    

Az S&D az uniós parlament második legnagyobb frakciója a képviselőcsoport 189 hellyel rendelkezik a 751 fős testületben. Az ALDE a negyedik legnagyobb frakciót alkotja 68 képviselőjével.
    

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint a “Fidesz-Jobbik koalíció ostoba, embertelen és drága menekültügyi jogszabályt fogadott el, ismét nem hallgatták meg sem a szakértők, sem a független civil szervezetek, sem a demokratikus ellenzék érveit”. “Az embertelenség és jogtalanság nem védi meg az országot”, ez olyan “kamutörvény, aminek egyedüli célja a gyűlöletkeltés és a kormány hatalmának bebetonozása” – fogalmazott az MTI-hez is eljuttatott közleményében a képviselő.