Három és fél milliárd dollárra perelték horvátországi szerbek, romák és zsidók leszármazottai egy amerikai bíróságon Horvátországot a második világháború idején a Független Horvát Állam (NDH) usztasa bábállamban elszenvedett gyötrelmekért és károkért – közölte a Vecernji List című horvát napilap.

A horvát külügyminisztérium megerősítette, hogy az Egyesült Államok zágrábi nagykövete még februárban eljutatta a tárcának az amerikai bíróság értesítését. 
    

A pert civilek indították Chicago Illinois állam körzeti bíróságán még tavaly májusban. Horvátországnak 60 napja van arra, hogy az amerikai bíróságnak elküldje nyilatkozatát a tárgyban. Az usztasa rezsim áldozatainak leszármazottai nem csak a vagyoni károk miatt kérnek kártérítést, hanem a haláltáborokban átélt fizikai gyötrelmeket követő lelki sérülések miatt is. 
    

A külügyi tárca sajtóközleményében viszont azt hangsúlyozta, hogy Horvátország nem jogutódja az NDH-nak, amit az alkotmány is kimond. A horvát alkotmány szerint Horvátország az 1991-95-ös délszláv háborúban vívta ki függetlenségét. Ezért a minisztérium úgy véli, a vádak megalapozatlanok.
    

Ognjen Kraus, a zágrábi zsidó közösség elnöke a Vecernji Listnek úgy nyilatkozott: a második világháborúban elkobzott zsidó vagyon tetemes volt, és értéke miatt próbálják meg kikerülni annak visszaszolgáltatását.
    

“Horvátország rendelkezik az erre vonatkozó legszigorúbb törvényekkel Európában, a feltételek végrehajthatatlanok” – mondta Kraus.