Versenyfelügyeleti eljárását indított 2017. március 7-én a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Booking.com Hungary Kft. és a Booking.com International B.V. ellen, és ezzel egyidejűleg kizárólag a magyar cégnél előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot is tartott a hivatal – erősítette meg a magyar sajtóban megjelent információkat Basa Andrea, a GVH sajtószóvivője.

A versenyhivatal azt észlelte, hogy a szállásközvetítőként működő Booking.com Hungary Kft. olyan e-maileket és hírleveleket küldött a Booking.com-on érvényes szolgáltatói regisztrációval rendelkező a magyarországi szálláshelyeknek 2016-tól folyamatosan, amelyek valószínűsíthetően alkalmasak lehettek arra, hogy a regisztrált szállásadók összehangolják szolgáltatásaik árazását – fejtette ki.
    

A GVH álláspontja szerint ez a magatartás valószínűsíthetően megsérti a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.
    

Basa Andrea hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem egyenlő azzal, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették, a vizsgálat az eljárási tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul.