Pert nyert a Vodafone Zrt. ellen a Közbeszerzési Döntőbizottság, a jogerős ítélet szerint megalapozott és jogszerű volt a hivatal döntése a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2016 nyarán kiírt, állami mobilszolgáltatásra vonatkozó közbeszerzési eljárásáról – közölte a Közbeszerzési Hatóság. A Vodafone tudomásul veszi a bíróság döntését. A Magyar Telekom üdvözölte az ítéletet.

A Vodafone Zrt. korábban azért fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB), mert a “Mobil távközlési szolgáltatások beszerzése 2016” tárgyú tenderre tett ajánlatát a kiíró aránytalanul alacsony árajánlatra hivatkozva érvénytelenné nyilvánította. A KDB azonban elutasította a Vodafone jogorvoslati kérelmét. A távközlési szolgáltató vitatta a határozat jogszerűségét és keresetet nyújtott be ellene.
    

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete szerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, valamint a tender nyertese, a Magyar Telekom által megkötött keretmegállapodás jogszerűsége nem vitatható – közölte a Közbeszerzési Hatóság.
    

Hozzátették, hogy a lezárult eljárás alapján, a mobil távközlési szolgáltatások központosított közbeszerzés keretében történő igénybevételéről szóló kormányhatározat szerint az egyes ajánlatkérők megköthetik az egyedi előfizetői szerződéseket – olvasható a közleményben.
    

A Vodafone tudomásul veszi a bíróság döntését – közölte a cég sajtóosztálya. 
    

A Telekom közölte: üdvözli a bíróság jogerős döntését, amely alapján végleges, hogy a Magyar Telekom az állami mobilszolgáltató, a versenytárs ajánlata érvénytelen volt. Hozzátették: a keretszerződésnek megfelelően folytatódhat az érintett intézmények, ügyfelek átállása a Magyar Telekom szolgáltatásainak használatára. A társaság mindent elkövet annak érdekében, hogy az átállás zökkenőmentes legyen és a legnagyobb megelégedéssel használhassák a jövőben a cég szolgáltatásait.