Kisebbségi európai polgári kezdeményezés - Az Éurópai Bizottság bejegyezte

2017.03.30. Jogi Fórum / MTI

Bejegyezte az Európai Bizottság az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést - közölte szerdai hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A kezdeményezőknek a bejegyzéstől számítva egy év áll rendelkezésükre, hogy az Európai Unió egymillió állampolgárának az aláírásával erősítsék meg kezdeményezésüket. A sikeres aláírásgyűjtés lehetővé teszi, hogy jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről.
    

A polgári kezdeményezés beterjesztői eredetileg tizenegy, a kisebbségek számára fontos területen kérték jogalkotásra az Európai Unió intézményeit. A bizottság részleges bejegyzést hagyott jóvá, amely kilencet tartalmaz a tizenegy javaslatból. 
    

Az Európai Bizottság 2013 szeptemberében még úgy találta, hogy a kezdeményezés olyan területeket kíván szabályozni, amelyek nyilvánvalóan nem tartoznak az EU jogalkotási hatáskörébe. Az akkori elutasító határozatot azonban a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán, amely ez év februárjában a kezdeményezők javára döntött. A perbe Magyarország a kezdeményezők oldalán, Szlovákia, Görögország és Románia az EB oldalán lépett be.
    

Az Európai Néppárt máltai kongresszusán tartózkodó Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üdvözölte a bizottság döntését.
    

"Nem hátráltunk meg, amikor az Európai Bizottság elutasította a Minority Safepack kezdeményezést. S nem hátrálunk meg most sem, amikor lehetőség nyílik arra, hogy befejezzük mindazt, amit évekkel ezelőtt az európai polgári kezdeményezéssel el akartunk érni: mi továbbra is párbeszédet kérünk az őshonos európai kisebbségek nevében az uniós intézményektől egy közös kisebbségvédelmi keretszabályozás létrehozásáról és a nyelvi-kulturális sokszínűséghez kapcsolódó intézkedésekről" - idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
    

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) erdélyi elnöke úgy fogalmazott: "A Minority SafePack kezdeményezés új és mindeddig páratlan lehetőséget nyit a kisebbségi érdekérvényesítés előtt. (.) Elfogadtuk az Európai Bizottság részleges bejegyzésre vonatkozó ajánlatát, hiszen nagyon fontosnak ítélt javaslataink szinte kivétel nélkül bekerültek, és egészében a Minority SafePack kezdeményezés több mint nyolcvan százaléka bekerült a csomagba. Ez egy olyan eredmény, ami minden várakozásunkat felülmúlta. (...) Nem kevesebb, mint kilenc jogi aktus jöhet létre az aláírásgyűjtés nyomán, ami több, mint ami a Római Szerződés elfogadása óta összesen az uniós kisebbségvédelemben történt."
    

Vincze Loránt elmondta, hogy az aláírásgyűjtést a FUEN egy intenzív és látványos kampánnyal szeretné véghezvinni. "Egy évünk van arra, hogy felhívjuk Európa figyelmét hatvanmillió polgárra, akik valamely kisebbségi nemzeti közösséghez vagy nyelvi csoporthoz tartoznak. Beszélni kívánunk magyar közösségeink helyzetéről és terveiről is, valamint meg akarjuk győzni az európaiakat, hogy aláírásukkal követeljék a nyelvi és kulturális hagyaték védelmét, támogassák a kisebbségi régiókat" - idézte Vincze Lorántot az RMDSZ hírlevele.

  • kapcsolódó anyagok
EU
EURÓPAI BIZOTTSÁG